Ugrás a tartalomra

Ma van a Sör Nemzetközi Napja!

Király Csaba
Utoljára módosítva
2021. augusztus 06. péntek 12:45
Oly’ sok mindennek van már saját jeles napja – pont a sörnek ne lenne? Minden év augusztus első péntekén ünnepeljük a Sör Nemzetközi Napját, idén ez mára, augusztus 6-ra esik.

Fiatalkorunkban sokat vicceltünk azzal, hogy „na, ma mire koccintsunk?”. Lehetett ez az új hűtő, vagy akár a napsütés is, amik eléggé kényszeredett okok voltak. Kedves sörivó társak, a mai napon nem kell külön indokot keresni a mennyei nedű fogyasztására: a Sör Nemzetközi Napja kifejezetten kéri tőlünk, hogy ma összeüljünk a barátokkal és nyeljük a szénsavat!

Az amerikai Kaliforniából 2007-ben elindult jeles nap 2012-ig mindig augusztus 5-re esett. A kitalálók azonban bölcs emberek voltak és utólag megváltoztatták a dátumot a hónap első péntekére – gondolva a megszaladt ünnepségek utáni pihenőnapra. Közel 15 éve még csak egy helyi mókának indult a kezdeményezés, mára azonban nemzetközileg szervezik a sör előtt tisztelgő programokat.

A nap megálmodói nemes célokat is – indokokat a koccintásra! – kitűztek a mindenkori ünneplők számára:

– összegyűlni a barátokkal és élvezni a sör ízét

– megünnepelni azokat a hétköznapi hősöket, akik főzik, és akik felszolgálják a sört

– majdhogynem a világbéke elérése azáltal, hogy üdvözöljük a különböző nemzetek sörfőző sokszínűségét

A Sör Nemzetközi Napjához további ajánlások is társulnak. Egyfelől bátran hívjunk meg másokat egy sörre, ezzel is népszerűsítve kedvenc italunkat. Emellett ajánlott kilépni a komfortzónánkból és megkóstolni más országok sörszüleményeit, bővítve sörhorizontunkat.

Zárásként a cikk szerzője megjegyzi, hogy a szubjektíve legfinomabb sör, amit valaha ivott, az a lengyel Warka volt, ami után ma is reménytelenül vágyakozik.

Borítókép: Wikipedia

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!