Ugrás a tartalomra

Május végére készülhet el a Csengey utcai művészeti központ

Tajthy Ákos 
Utoljára módosítva
2022. május 05. csütörtök 17:48
A homlokzatok már elkészültek, jelenleg már szinte csak belső munkálatok zajlanak a csaknem százéves épületben.

Fotók: Mocsári László

Az utolsó simításokat végzik a korábban a Szentpáli középiskolának is otthont adó Csengey utcai épületen. A főhomlokzatot takaró állványzatot az elmúlt napokban már lebontották, a tetőfedéssel is végeztek, bent is már csak a folyosók, közlekedők festése zajlik. A tervek szerint május végén adják át az épületet.

- Jelenleg szinte kilencvenkilenc százalékig biztos, hogy május 31-én a kivitelező cég átadja az ingatlant, ekkor elkészülnek a műszaki átadás-átvételi dokumentumok és július, vagy augusztus végére legkésőbb a használatbavételi engedélyt is beszerezzük – mondta el lapunknak Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője.

Jelenleg a folyosókat festik

Eredetileg a hónap elején, egészen pontosan május 5-én adták volna át az épületet, de az orosz-ukrán háború miatt néhány héttel csúsztak a munkálatok.

- A tűzgátló ajtókat, a légtechnikát és a lifthez kapcsolódó alkatrészeket a szomszédos országban kitört harcok miatt a beszállító nem tudta volna határidőre leszállítani a kivitelezőnek, a cég ezért hozzánk fordult, mi pedig módosítottuk a határidőt a hónap végére – mondta el.

A felújítást több, mint nyolcszázmillió forintból végzik el: ebből 168 millió forint önerőt az önkormányzat biztosít, 433 millió forintot a kormányzat, a maradék pedig Európai Uniós támogatás. A megújuló iskolaépület földszintjén egy melegítőkonyha és étkező működik majd, az első a második emeleten pedig a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium számára alakítanak ki tantermeket. Végül a harmadik emeletre és a tetőtérben kialakított új helyiségekbe a Miskolci Kulturális Központ irodái költöznek, várhatóan szeptemberben.

A mellékhelyiségekben már takarítanak

A munkaterület tavaly nyáron történt átadásakor elhangzott az is, a város terveiben szerepel még a projekt folytatása is, Miskolc önkormányzata vizsgálja annak lehetőségét, hogy telket alkalmassá tehesse egy komplex művészeti központ fogadására.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a lassan százéves épületet a Miskolci Ortodox Izraelita Hitközség építtette az 1920-as évek második felében. A második világháború után a Csengey utcai ingatlan minden valószínűség szerint üresen állt több mint két évtizeden át. Aztán 1969-től az 1954-ben létrejött Miskolci Kereskedelmi Tanulóiskola (ma Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátói Technikum és Szakképzőiskola) használta azt egészen 2002-ig. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!