Ugrás a tartalomra

Már érkeznek a pályázatok a Bringázz Miskolc! kampányra

Létrehozva
Egyre többen csatlakoznak a miskolci önkormányzat által indított biciklis felhíváshoz. Sok szép kerékpározásra buzdító fotó érkezett már eddig is, augusztus 31-ig még több inspiráló kép beérkezését várják.

Az egész nyáron át tartó kampány keretében arra szeretnék ösztönözni a miskolciakat, hogy aki és amikor csak teheti, kerékpárral járja a várost és környékét. Tekerjünk minél többet, hiszen megszámlálhatatlanul sok előnye van annak, ha autó helyett a biciklit választjuk. A 2020. június 15. és augusztus 31. között zajló Bringázz Miskolc! nyereményjáték célja, hogy minél szélesebb körben hangsúlyozzuk a biciklizés fontosságát a helyiekben és az ide látogatókban.

Kép

A játékban való részvételhez csupán két fotóra lesz szükség.

Készítsünk a használt alkalmazásból egy képernyőképet arról, hogy mikor, merre és mennyit tekertünk (a nyerési esélyt nem befolyásolja a megtett kilométerek száma). A lényeg, hogy a játék időtartama alatt tekerjünk és ez a dátum a képernyőfotón is megjelenjen.

Egy másik képen pedig örökítsük meg a miskolci tájat, amerre jártunk. Olyan inspiráló fotókat várnak, melyek Miskolc és vonzáskörzetének káprázatos tájait (pl. Miskolctapolca, Lillafüred, Mályi stb.) vagy a város vidám nyári hangulatát örökítik meg.

Kép

A két képet a marketing@miskolc.hu címre kell beküldeni legkésőbb 2020. augusztus 31-ig a versenyző nevének feltüntetésével.

A beérkező fotókat a Hello Miskolc facebook oldalára töltik fel és az első 3 legtöbb lájkot kapott résztvevőt értékes jutalommal díjazzák. Az eddig beérkezett pályázatok már megtekinthetők az oldalon, a leginkább tetszőre bárki szavazhat itt.

Kép

A 2. és 3. helyezettnek a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba szóló családi belépőket, valamint Miskolc logós tárgyakból összeállított ajándékcsomagot biztosítanak. A legtöbb lájkot bezsebelő játékos pedig fődíjként az állatkerti családi jegy mellett egy 20.000 Ft-os utalványt is megnyer az Excelsior Sportcentrum felajánlásával.

A legtöbb lájkot kapó, Lillafüreden készült fotó különdíjban részesül.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.