Ugrás a tartalomra

Már gyártják Miskolc első elektromos buszát

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. január 27. csütörtök 09:16
Ezt a járművet még Kínában szerelik össze, a továbbiak viszont már a BYD komáromi üzemeiben készülnek el. 

Megkezdődött Miskolc első elektromos autóbuszának összeszerelése – adta hírül kedd délután a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A korszerű jármű egyike annak a 10-nek, melyekre sikeresen pályáztak korábban a Zöld Busz programban. A közlekedési cég autóbuszközlekedési igazgatója a minap.hu-nak elmondta, az első járművet még a pályázaton nyertes BYD Kínában található üzemében gyártják, informatikai rendszerét viszont már hazánkban szerelik majd be. 

- A további kilenc buszt pedig már a gyártó komáromi üzemében szerelik össze, az utastájékoztatók, jegyérvényesítők, kamera-, valamint utasszámláló rendszerekkel beépítésével együtt – mondta Lukács Zsolt, aki hozzátette, a fejlesztéshez kapcsolódó, akár az összes jármű egyidejű töltésére is alkalmas töltő infrastruktúrát már a következő hetekben elkezdik építeni az MVK telephelyén, hiszen a beruházásnak el kell készülnie addigra, mire a járművek megérkeznek. Az építkezéssel együtt egy új transzformátorház is épül a cégnél.

Az MVK-nak még látványtervei is vannak a buszok kinézetét illetően. Ezeken jól látható, a külső design a CNG buszokéval fog megegyezni, a technológia még annál is környezetkímélőbb. A belső tér azonban teljesen új lesz, ezt azonban még nem akarja lelőni a cég – tette hozzá Lukács Zsolt – azt ugyanis meglepetésnek szánják. 

Az elektromos buszok külső arculata. Fotó: MVK Zrt.

A korszerű járművek forgalomba állításával leselejteznek tíz diesel hajtású EURO 3-as kategóriájú autóbuszt, melyek eredményeképpen éves szinten több mint ezerhatszáz tonna szén-dioxid kibocsátás takarítható meg. Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere lapunknak elmondta, a városvezetés abban hisz, hogy a közösségi közlekedés problémáinak megoldása hosszútávon mindenképpen az, hogy minél több korszerű, zéró emissziós, elektromos buszt állítsanak forgalomba. 

- Ezeknek a járműveknek nyilván sokkal kisebb a káros anyag kibocsájtása, mint a most üzemben lévő flottának, de a fenntarthatóság szempontjából a finanszírozás szempontjából is nagyon fontos, hogy a járműveknek a fenntartására, üzemeltetésére, tankolására, mennyit költünk. Ebből a szempontból kiemelten fontos, hogy nemcsak a 10 busz kerül most megvásárlásra, hanem a teljes töltő infrastruktúra – mondta.

A BYD a világ vezető elektromos autóbuszgyártójának számít, jelenleg ők az egyetlenek, akik saját erőátviteli rendszert, akkumulátort, villanymotorokat, illetve motorvezérlő rendszereket fejlesztenek és gyártanak.


A teljes beruházás mintegy 2.1 milliárd forintba kerül, ebből 1.5 milliárdot a Zöld Busz pályázaton nyertek el, a további hatszázmilliót pedig a város önerőből biztosítja. A járművek várhatóan nyáron állnak forgalomba.

A BYD a világ vezető elektromos autóbuszgyártójának számít, amely eddig több mint 65 ezer akkumulátor-technológiás buszt adott át a világon különféle üzemeltetőknek. A konszern jelenleg az egyetlen e-busz-gyártó, amely saját erőátviteli rendszert, akkumulátort, villanymotorokat, illetve motorvezérlő rendszereket fejleszt és gyárt.

További hírek

Olvasnivaló