Ugrás a tartalomra

Már jár az „aranyos” járatunk, kigördült az adventi villamos

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. december 01. szerda 11:58
Vasárnap délután, a Szent István téri ünnepi műsor zárásaként befutott a miskolciak kedvence, az aranyszínben pompázó adventi villamos, hogy aztán egészen január 6-áig örömet szerezzen az MVK Zrt. utazóközönségének.

Idén tizedik alkalommal indul útjára az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos Miskolcon. A kívülről már jól ismert mézeskalács házikó a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike.

Első útján sokan elkísérték vasárnap délután, pedig fél 5-re nem, hogy eleredt, egyenesen szakadni kezdett az eső – a miskolciak mindenesetre kitartottak, többen jelezték munkatársunknak a Városház téri megállónál, hogy ők bizony az ünnepi műsor és az adventi villamos miatt mozdultak ki otthonról!

adventi villamos
Fotó: Mocsári László

Kicsit elrontja a boldogságunkat a járványhelyzet, de a közlekedési vállalat erre is igyekszik felkészülni: az utasokat arra kérik például, hogy egymás védelme és a fertőzésveszély minimalizálása érdekében ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is. Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, javasolják, hogy a teljes szakaszon történő utazás helyett annyi ideig utazzanak a járattal, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéshez, felvételek készítéséhez.

Talán mondani sem kell, de azért felhívják a figyelmet, hogy a villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik, illetve orrot és szájat eltakaró maszkot visel. A maszkhasználat alól kivételt képeznek a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személyek.

adventi villamos

Mutatjuk, hogyan tudnak vonaljegyet váltani:

mobiljegy formájában 0-24 óra között (Mobiljegy | Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (mvkzrt.hu))
a Tiszai pályaudvaron, a jegy-és bérletpénztár mellett található automatánál szintén 0-24 óra között
a Tiszai pályaudvar jegypénztárban nyitvatartási időben (Bérletpénztárak | Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (mvkzrt.hu))
a járművezetőnél készpénzzel,
a jegyellenőröknél bankkártyával.

Horváth Csongor képgalériája

És ha valaki netán lemaradt volna az adventi villamosról, az se bánkódjon, január 6-áig utazhat a járattal, a következő menetrend szerint (kivéve a december 22-31. közötti időszakot):

Munkanapi menetrend tanulmányi időszakban (november 29-december 21., illetve 2022. január 3-6. között):

Tiszai pályaudvarról: 09:50, 11:20, 12:45, 14:15, 15:45, 17:10, 18:52.
Felső-Majláthról: 10:40, 12:00, 13:30, 15:00, 16:30, 18:10, 19:40.

Munkanapi menetrend tanszünetben (december 22-31. között):

Tiszai pályaudvarról: 09:52, 11:16, 12:47, 14:15, 15:45, 17:10, 18:52.
Felső-Majláthról: 10:30, 12:00, 13:30, 15:00, 16:30, 18:10, 19:40.

Szombat:

Tiszai pályaudvarról: 10:04, 11:28, 12:40, 14:10, 15:40, 17:10, 18:40.
Felső-Majláthról: 10:41, 12:05, 13:25, 14:55, 16:25, 17:55, 19:25.

Vasárnap:

Tiszai pályaudvarról: 09:40, 11:10, 12:40, 14:10, 15:40, 17:10, 18:40.
Felső-Majláthról: 10:25, 11:55, 13:25, 14:55, 16:25, 17:55, 19:25.

adventi villamos

Kiegészítő információk az adventi villamos közlekedésével kapcsolatban:

november 28-án az indulási időpontok: Tiszai pályaudvar: 16:20, 17:55; Felső-Majláth: 17:10, 19:10,

november 29-től december 21-ig munkanapokon tanulmányi menetrend szerint közlekedik;

december 5-én a Régiségvásár ideje alatt nem közlekedik, első indulások: Tiszai pu. 15:40, Felső-Majláth: 16:25;

december 22-től december 31-ig munkanapokon tanszüneti menetrend szerint közlekedik;

december 24-én a szombati menetrend szerint, de rövidebb üzemidővel közlekedik, az utolsó indulása a Tiszai pályaudvarról: 12:40, Felső-Majláthról: 13:25;

december 25-én vasárnapi menetrend szerint közlekedik;

december 31-én délután nem közlekedik: utolsó indulások: Tiszai pu.: 12:47;  Felső-Majláth: 13:30;

január 1-jén a vasárnapi menetrend szerint jár, de rövidebb üzemidővel; az első indulása a Tiszai pályaudvarról: 14:10, Felső-Majláthról: 14:55;

január 2-án a régiségvásár ideje alatt nem közlekedik, első indulások: Tiszai pu. 15:40, Felső-Majláth: 16:25;

január 3-tól január 6-ig tanulmányi munkanapi menetrend szerint közlekedik.

További hírek

Olvasnivaló