Ugrás a tartalomra

Már nyolchetesen is fenyegetőznek tűhegyes fogaikkal

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. november 19. péntek 09:56
A Miskolci Állatkert három új lakója olyan jól érzi magát Miskolcon, hogy már megszületett a csapat három legújabb tagja is. Az egy hím és két nőstény kis oroszlán megkapta első oltásait és a csipjét. Az állatorvos meg van elégedve fejlődésükkel, úgyhogy mehetnek a látogatók elé.
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Mintegy kétezer-ötszáz évvel ezelőtt még Magyarország területén is honos volt az oroszlán. Nem csoda, ha most is otthonosan érzik magukat a májusban érkezett vadállatok. Zeusz és két „felesége”, Nala és Kiara az újonnan kialakított tematikus bemutatóházban és kifutójában lakik. Az utóbbi hetekben azonban egyiküket nem lehetett látni, hiszen szeptember közepén szülte meg három utódját. Veress Tamás, a Miskolci Állatkert gyűjteményi vezetője elmondta, az anya gondosan nevelte kölykeit. – Gondozóink csak a legszükségesebb munkálatok elvégzése miatt zavarták meg az idillt. Elérkezett az idő, amikor már olthatóak, valamint kiengedhetők a csapat többi tagjához. Ez utóbbi feladatot is majd az anya végzi el – mondta a szakember, akitől megtudtuk, az oroszlán az egyetlen macskaféle, ami társas életmódot folytat: általában egy hím él együtt több nősténnyel, illetve a kölykeikkel.

Az utódok mintegy száztíz napos vemhesség után jönnek a világra, viszonylag fejletlenül. Az első hetekben kizárólag anyatejjel táplálkoznak, de már egy-két hónaposan elkezdik rágcsálni a felnőtt állatok táplálékát is. Hat-hét hónapos korukig azonban még szopnak is, viszont önállóan vadászni csak másfél éves koruk körül képesek.  

Az első orvosi vizsgálat során kiderült az is, hogy két nőstény és egy hím született. Kovács Miklós állatorvos elmondta, a fiatal oroszlánok nagyon jó egészségnek örvendenek. – Sima, komplikációmentes szülés volt. Életkoruknak megfelelően fejlődnek, mindhárman elérték a tíz kilogrammot, súlyuk tehát megfelelő, étvágyuk jó. Két-három hét múlva ugyanezeket az oltásokat kapják, valamint a veszettség ellenit – sorolta a doktor. 

A háromból két kis oroszlánt Varga Andrea alpolgármester és Ignácz Dávid jegyző fogadott örökbe. A Miskolci Állatkert munkatársai felhívták a figyelmet, hogy ezzel az adományozási formával bármennyien élhetnek. A cég Facebook-oldalán pedig hamarosan figyelemfelhívást tesznek közzé, amiben arra kérik a miskolciakat, szavazzák meg az új jövevények neveit, mint ahogyan ezt a két felnőtt nősténnyel is megtették. A Miskolci Állatkert védettségi igazolvány nélkül látogatható.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke