Ugrás a tartalomra

Már ötszáz főre főztek a komlóstetői Családi napon

Létrehozva
Egyre többen jönnek ki az idén már kilencedik alkalommal megszervezett hagyományos rendezvényre. Van itt játék a család gyermek tagjainak, színpadi programok és főzőverseny pedig a felnőtteknek is.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Volt, aki háromféle húsból készített vörösboros sertéspörköltet nokedlivel. Más babgulyást főzött, amit „Komlósgulyásnak” nevezett el. – Négyfajta húst használtunk hozzá: oldalast, lapockát, csülköt és füstölt húst – mondta a szakács, megkavargatva a rotyogó levest a bográcsban.

Kép

A rendezvényt Kriza Ákos polgármester nyitotta meg. – A komlóstetői családi nap múltja IV. Béla idejére nyúlik vissza: a miskolciak ugyanis ide menekültek a tatárok elől. Majd amikor a tatárok elmentek, az itt lévők nagy mulatságot tartottak. Van tehát mire visszatekinteni. A több éve megszervezett rendezvény megerősítette a helyi közösséget. Látható ez abból is, hogy a nagy meleg ellenére is sokan kijönnek.

Kép

Idén már a kilencedik családi napot tartották. Gazdusné Pankucsi Katalin elmondta, évről évre egyre többen jelennek meg a rendezvényen. – Most huszonnégy csapat főz ötszáz főre. Ide családostul jönnek ki az emberek, mi pedig nagyon fontosnak tartjuk a családot és az együttélők közösségét itt, Komlóstetőn – összegezte a terület képviselője, aki elmondta, a szolgáltatások köre bővült, hiszen egy szűrőbuszban csontritkulást mérnek, látás-, hallásvizsgálat van, valamint tüdőszűrés.

Kép

Vári Ritáék minden évben le szoktak jönni. – Most először nem főzünk a nagy melegre tekintettel. Minden évben várjuk a programokat, összeülünk, beszélgetünk, ide tényleg mindenki le szokott jönni, jól érezzük magunkat.

Kép

Délután 1 órakor kezdődött el a program. Az óvodások és az iskolások műsora után Gáspár Anni nótaénekes lépett fel. 14:40-től Cselepák Balázs énekelt, akit a Desperado és a Szinvavölgyi Néptánc Együttes követett a színpadon. 16:20-tól a Miskolci Illés Emlékzenekar és a Bíborszél zárta a sort. A kulturális programokon túl voltak népi játékok, ugrálóvár, kosaras körhinta és habparti, a versenyek közül nem maradhatott el az aszfaltrajzverseny, a kicsik játékos sorversenye, tollas és tenisz ügyességi játékok, petanque és megmérettetések a minigolfpályákon. Volt még tűzzománc- és kitűzőkészítés, üveg- és arcfestés, gyöngyfűzés, valamint Etka jóga, Jampi bohóc, biliárdfoci, óriás jenga, bogársimogató és csacsifogat.

Ez is érdekelhet

25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.