Ugrás a tartalomra

Már a próbajáratokon is imádták az elektromos buszokat a miskolciak

Létrehozva
Szombat délután bárki kipróbálhatta, hogy milyen utazni a város új BYD buszaival és a lehetőséggel rengetegen éltek.

Kép
Bemutatkoztak az új elektromos buszok a miskolciaknak. Fotók: Horváth Csongor

A nemzeti ünnepen mutatkoztak be a nagyközönségnek Miskolc város új, BYD K9UD LF típusú autóbuszai. A tíz jármű – melyeket a közelmúltban adtak át a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. telephelyén – délután átvonult a Szent István tér előtt, majd háromnegyed öttől egy-egy belvárosi úton próbálhatta ki bárki azt, hogy milyen is ezeken a buszokon utazni.

A tiszavirágéletű belvárosi körjárat végállomása az Erzsébet téri buszmegállóban volt, a hamarosan megszűnő kavicsos parkoló előtt, ahol rengeteg ember gyűlt össze. Az oda érkező, menetrendszerinti 21-es busz sofőrje sem gondolta komolyan, hogy az ő CNG buszára várnának ennyien, ezért kivételesen a megálló végében állt meg, átadta a helyét az érkező BYD-eknek.

Kép

A buszokat a minap.hu munkatársai a Miskolc Televízió stábjával karöltve próbálták ki, és ha már ott voltunk, néhány utast is megkérdeztünk, mit szól az új járművekhez. A BYD kocsik folyamatosan indultak az Erzsébet téri autóbuszmegállóhelyről, és egy kis kör megtétele után ugyanide vissza is hozták az utasokat. Az új járművek nyújtotta élményre tehát sokan voltak kíváncsiak, egyikük volt Göndör Csaba is, akit édesanyja kísért el a programra. Az általános iskolás diák érdeklődésünkre elmondta, nagyon örül neki, hogy olyan buszokat vett a város, amelyek nem szennyezik a környezetet.

Kép
Göndör Csaba

- Szerettem volna kipróbálni, milyen is ezzel utazni, mivel forgalomba egyelőre csak ritkán lesz módom utazni rajta, hiszen az 54-es járaton, amit leggyakrabban használok, csuklós buszok járnak, ezek pedig szóló járművek – mondta Csaba, aki bízik benne, hogy később csuklós elektromos buszok is kerülnek majd Miskolcra.

Zelenákné Balogh Tímea és a Miskolc Televízió híradójából és hírportálunkról értesült arról, hogy ki lehet próbálni a buszokat. „Nagyon kényelmes, nagyon szép és úgy látom a fiataloknak is kedvence lesz, főként azért, mert az USB portoknak köszönhetően kedvükre tölthetik majd telefonjaikat” – fűzte hozzá.

Kép
Zelenákné Balogh Tímea

Koritár Ákos és gyermekei véletlenül botlottak bele a próbajáratokba. „Erre sétáltunk a gyerekekkel, és úgy láttuk meg a tájékoztató táblákat. Felültünk az egyik buszra, és megérte, mert a gyerekek nagyon élvezik – mondta el Ákos, aki hozzátette, mivel keveset buszozik a hétköznapokon, így nincs túl nagy összehasonlítási alapja más járművekkel, de szépnek és kényelmesnek tartja a járműveket, a működő klímaberendezést pedig külön is élvezte a kánikulai délutánon.

Ahogyan azt már többször megírtuk, az elektromos BYD járművekben 35 ülés található, teljes befogadóképességük 82 fő. Valamennyi autóbusz klimatizált, egységes külső és belső vizuális, valamint belső hangos utastájékoztató berendezéssel, ajtónként 1-1 kamerás utasszámláló eszközzel, tolatókamerával és biztonsági kamerarendszerrel van ellátva.

Kép

Az MVK többi autóbuszától eltérően, az új elektromos járművekben számos USB port található, melyek az oldalfali burkolaton, illetve a kapaszkodókon helyezkednek el. Az új elektromos buszok olyan vonalakon fognak közlekedni, ahol eddig a szóló autóbuszok teljesítettek szolgálatot. A járművek augusztus végétől állnak menetrendszerinti forgalomba.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.