Ugrás a tartalomra

Mára igazi közösségformáló programmá vált a Mozdul az Avas

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. május 28. szombat 19:46
A népszerű rendezvényre gyakorlatilag évről évre visszajárnak a miskolciak, sőt nem is csak a városban élők – derült ki a helyszínen. 
Mozdul az Avas - Mocsári László képgalériája

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg szombaton a „Mozdul az Avas” közösségi rendezvénysorozatot az avastetői sportpálya szomszédságában. A gyereknappal egybekötött főzőversenyen idén is nagyon sokan vettek részt. A Miskolc Televízió stábja több résztvevővel is beszélgetett, és mint kiderült, a legtöbben hosszú évek óta visszatérnek a programra, legtöbben azért, mert remek közösségépítő rendezvénynek tartják azt. 

Dányi Sándorné a kezdetek óta részt vesz a „Mozdul az Avas”-on. „Tavaly húsos káposztát főztem, azzal nyertem is, idén viszont gulyást fogunk készíteni, mert azt az egész család imádja. Nagyon szeretem ezt a rendezvényt, és bár idén már 83 éves vagyok, semmi pénzért nem hagytam volna ki” – mondta. 

Visszatérő versenyzők

Hasonlóan vélekedett Pásztor Andrásné Kata, aki barátnőjét, Dányi Sándornét a fővárosból látogatta meg szombaton. Mint kiderült, ő sem először vesz részt a hagyományosnak számító avasi programon. „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a főzőversenyt, és Miskolcról is nagyon jó véleménnyel vagyok: a város szép, az emberek kedvesek, mindig jól érzem itt magam” – árulta el. 

Fotó: Mocsári László


Magyarné Zsuzsa a Miskolc Ma riporterének érdeklődésére szintén arról számolt be, hogy több mint tíz éve rendszeres résztvevője a „Mozdul az Avas”-nak. Idén ők is gulyáslevest főztek, de – mint hozzátette – nem csak a finom étel és a főzés szeretete miatt érkeztek az Avastetőre, hanem a jó közösségi miatt is. 

- Nagyon sokadszorra veszünk részt ezen a főzőversenyen, szeretünk ide jönni. Idén egy hagyományos pörkölttel és egy görömbölyi, újragondolt verzióval neveztünk – ezt már Tarkó Norbert árulta el stábunk érdeklődésére. Hozzáfűzte: jó közösségi programnak tartja a Mozdul az Avas-t, mert itt sokaknak van lehetősége kiszakadni a hétköznapokból és találkozni a barátokkal.

A programsorozat elődjét több mint húsz évvel ezelőtt az Avastetői Általános iskola indította el. A rendezvény akkor három napon át tartott az avasi óvodások, általános és középiskolások részvételével. A mostanra némileg átalakult programot idén négy miskolci önkormányzati képviselő – Hegedűs Andrea, Fodor Zoltán, Szilágyi Szabolcs és Szarka Dénes – közösen szervezték meg. 

A rendezvényre több mint nyolcvanan vettek részt, és a gyermeknapi programok is nagy népszerűségnek örvendettek.

A gyerekekre is gondoltak

- Kilenc órától délután három óráig egy óriási ugrálóvárat biztosítottunk, melyet teljesen ingyen lehetett használni, természetesen nem csak az avasi gyerekeknek. Jelen voltak még a rendezvényen rendőrségi motorosok, tűzoltóautó, a nagysikerű kukásautó, a közlekedési vállalat veterán autóbusza, a vízművek lajtoskocsija, mérőautója is – sorolta Fodor Zoltán.


Szilágyi Szabolcs hozzátette, a főzőversenyhez a hozzávalókat – húsokat, zöldségeket, zsírt stb. – a képviselők biztosították, így a résztvevőknek tulajdonképpen csupán a bográcsot és fűszereket kellett magukkal hozni ahhoz, hogy barátaikkal eltöltsenek egy jó napot az avason. 

Szarka Dénes végül örömét fejezte ki azért, hogy a Mozdul az Avas-t idén ismét az eredeti időpontjában, május végén szervezhették meg, hiszen az elmúlt két, járvánnyal terhelt évben ez a program is későbbi időpontokra tolódott. 

A közel két évtizedes múlttal rendelkező programot méltatta Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője is, aki szintén meghívást kapott a rendezvényre.


- A közösségépítés a barátainkkal, ismerőseinkkel való személyes kapcsolattartás, időtöltés elmondhatatlanul fontos a mai világban. Példaértékűnek tartom azt, hogy az Avason, ezen a hatalmas lakótelepen évek óta meg tudják rendezni ezt a szinte már vidéki, de mindenképpen családias hangulatú rendezvényt – tette hozzá. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!