Ugrás a tartalomra

Maratoni közgyűlés várható

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 25. kedd 14:12
Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése hat hónap kihagyása után ül össze újra augusztus 28-án, pénteken. A képviselők maratoni ülésre készülhetnek, hiszen 25 előterjesztést kell megtárgyalniuk, amelyek között számos, várhatóan nagy vitát kiváltó téma is található.

Rögtön az első téma igazán „húsbavágó” lesz, hiszen Miskolc költségvetésének módosítása kerül terítékre, amelynek egyeztető tárgyalására valamennyi frakciót, így a Velünk a Város és a Fidesz-KDNP képviselőit is meghívta a városvezetés. Az már a járvány kitörését követően elrendelt intézkedések idején is prognosztizálható volt, hogy az önkormányzat legfontosabb bevételei, így az iparűzési és az idegenforgalmi adókból befolyó összegek is elmaradnak majd idén a tervezettől. A gépjárműadó teljes elvonása pedig végképp megpecsételte a februárban elfogadott költségvetés sorsát, hiszen ezen intézkedések több száz millió forintot vettek ki Miskolc „zsebéből”.

De további milliárdos bevételkiesést okozott a turizmus leállása, a Diósgyőri vár és a fürdők kényszerű zárva tartása, a parkolás ingyenessé tétele, illetve a kijárási korlátozások ideje alatt a tömegközlekedési eszközök utasforgalmának 80-90 százalékos csökkenése. Emiatt jelentős változásokat kell végrehajtani a város költségvetésében, és erről bizonyára hosszasan vitáznak majd a képviselők.
A kormány által elrendelt ingyenes parkolás nemcsak a városnak, hanem a bérletet váltóknak is veszteséget okozott, hiszen ők előre fizettek a szolgáltatásért. A város vezetése azonban kompenzálni kívánja az érintett autósokat, és országosan egyedülálló módon arra tesznek javaslatot az egyik előterjesztésben, hogy az idén április 5-éig megváltott éves zónás és kombinált bérletek érvényességét 2021. február 10-éig meghosszabbítják.
A közgyűlés elé kerül Miskolc 2020-2024 közötti gazdasági programja. A több, mint 120 oldalas szakmai anyag kijelöli azokat az irányokat, amelyek mentén a város vezetése fejleszteni kívánja a helyi gazdaságot, és szerepeltek Veres Pál Nagy-Miskolc programjában is.

Minden bizonnyal az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó napirendi pont lesz a Miskolci Rendőrkapitányság 2019. évi beszámolója. A város közbiztonságának több kérdése is élénk vitát váltott ki az elmúlt hetekben, többek között a fiatalok belvárosi szórakozása. Ezekről a problémákról a Velünk a Város- frakció tagjai, Szopkó Tibor és Szilágyi Szabolcs is tartott sajtótájékoztatót. Többek között arról beszéltek, hogy a rendőrség adatai szerint az elmúlt félévben harmadára csökkent a rablások száma Miskolcon a korábbi évekhez képest, és csaknem 14 százalékkal kevesebb bűnesetet regisztráltak a városban. Veres Pál polgármester közbiztonsági egyeztető ülést is összehívott a nyáron, ahol kiderült, hogy a rendőrség nyomozóportyákkal és egyéb intézkedésekkel igyekszik elejét venni a „balhéknak” a belvárosban.

A miskolci közgyűlés következő ülését augusztus 28-án, pénteken délelőtt 9 órától tartják, amelyet videós és szöveges közvetítésben követhetnek az érdeklődők a minap.hu oldalon.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!