Ugrás a tartalomra

Mária-búcsú Diósgyőrben

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 11. vasárnap 16:50
Idén is a diósgyőri Szűz Mária Szent Neve római katolikus templom és környéke adott otthont a hagyományos vált diósgyőri Mária-búcsúnak. 
Mária-búcsú Diósgyőrben - Juhász Ákos képgalériája


Az ünnepi alkalom idén szeptember 11-én, délelőtt féltizenegykor kezdődött a diósgyőri országzászló felvonásával, majd a menet Mária-énekeket énekelve a plébánia udvarára vonult. Tizenegy órakor, Gulyás Zsolt, ezüstmisés karcagi plébános celebrálta az ünnepi szentmisét, ezt követően körmenet vette kezdetét a templom körül.

A kulturális programok délután kettő órakor kezdődtek, először a diósgyőri óvodák, iskolák gyermekeinek műsorát láthatták az érdeklődők, ezt követően fellépett a Szinvavölgyi Néptáncműhely utánpótlás csoportja is. A délutáni program zárásaként a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes lépett fel, majd a La Barriere Manouche Jazz Zenekar örvendeztette meg a résztvevőket. 

A hagyományoknak megfelelően, a plébánia és a templom előtt egész napos kirakodóvásár és vidámpark várt mindenkit. A búcsú este negyed héttől a templomban, a Lorettói litániával és szentmisével zárul.
 

További hírek

Olvasnivaló