Ugrás a tartalomra

Márki-Zay Péter: a cél egy demokratikus, szabad, európai magyar jogállam létrehozása

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. július 22. csütörtök 15:14
Márki-Zay Péter Miskolcon járt, és bemutatta azt a 6 jelöltet, akiket a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogat az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye választókerületeiben.
Juhász Ákos képgalériája

- Nem csupán arra kérek mindenkit, hogy szavazzon az előválasztáson, de arra is, hogy biztassa erre ismerőseit, barátait: legyen minél nagyobb a részvételi arány – fejtette ki nézetét a vasárnapi látogatásán Hódmezővásárhely polgármestere, aki miniszterelnökjelöltként indul a szeptember 18-án kezdődő ellenzéki előválasztáson.

- A Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi szervezetét két éve hoztuk létre Miskolcon – egyébként nagyon aktív az itteni Kossuth Kör. 2019-ben az önkormányzati választások miatt hirdettük meg a teljes ellenzéki összefogást. Azt a modellt igyekeztünk népszerűsíteni, ami Hódmezővásárhelyen sikerre vezetett: ha minden ellenzéki párt békességben összefog, és az aktivistáik is melléjük állnak, akkor sikert tudunk aratni még olyan helyeken is, ahol ez egyébként lehetetlennek tűnik. A cél: egy demokratikus, szabad, európai magyar jogállam létrehozása.

Számít a tapasztalat

Hódmezővásárhely polgármestereként Márki-Zay Péter úgy gondolja, üzenete van annak, ha valaki hűségesen és sikeresen vezet egy várost: ezt jó ajánlólevélnek tartja az országos feladatok ellátására is. Úgy véli, ezek a tapasztalatok felvértezik őt és Karácsony Gergelyt. Arról is beszélt, hogy az önkormányzatok fontos terepei egy esetleges kormányváltásnak. A MiNapnak azt is elmondta, hogy véleménye szerint a 7 választókörzetből 5-6 nyerhetőnek tűnik az ellenzék számára.

Fotók: Juhász Ákos

- Vannak „csatatér” körzetek, amiken összességében a Fidesz hatalma múlhat. Mindenképpen küzdenünk kell, hiszen a töredékszavazatok szempontjából sem mindegy, ki lesz a jelölt. Budapesthez hasonlóan Miskolc is ellenzéki többségű a szavazatokat tekintve: aki megnyeri az előválasztást a körzetében, az jó eséllyel bekerül majd a parlamentbe is.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, fellépnek a pártállami elnyomás és a korrupció ellen. Arról is beszélt, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom pártpolitikán túlmutató összefogást hirdet.

Jelöltek és célok

A mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. választókerületében a jobbikos Szilágyi Szabolcsot támogatja.
- Miskolcon rendkívül nagy infrastrukturális fejlesztésekre lenne szükség. A város úthálózata lassan járhatatlan. Az elhasználódott hálózat miatt rendszeresek a csőtörések: a vízveszteség is nagy, ami komoly kiesést jelent a városnak. Miskolcnak van stadionja, kisvasútja, és bízom benne, hogy lesz működő egészségügye is – fejtette ki Szilágyi Szabolcs, aki szerint a közbiztonság állapota is fontos kérdés.

A 2-es választókerületben Márki-Zay Péter a DK-s Hegedűs Andrea mögé állt.

- Tanárként mindig azt képviseltem, mindegy, honnan jövünk, az a fontos, mire vagyunk képesek. Mindegy, hogy Miskolcon élünk, esetleg Radostyánban, Parasznyán vagy más, a térségben található településen. A lényeg az összefogás: együtt képesek vagyunk egy élhetőbb, európai Magyarországot és Miskolcot teremteni – fogalmazott Hegedűs Andrea, aki a választókörzet legfőbb problémái közé sorolta az oktatás és az egészségügy kérdését, és kardinális témaként emelte ki a fiatalokat érintő kérdéseket, a mélyszegénységben élő emberek és a nyugdíjasok helyzetét, a kis- és középvállalkozások támogatását.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom a Miskolcot nem érintő megyei körzetekben is támogat jelölteket az ellenzéki előválasztáson: a 3-as számú választókerületben a jobbikos Farkas Péter Barnabást, 4-es választókerületben Hernádszentandrás polgármesterét, Üveges Gábort, az 5-ös választókerületben Erdei Sándor Zsoltot, a 6-os körzetben Jézsó Gábort (MSZP-Párbeszéd), a 7-es választókörzetben pedig Kormos Annát (MSZP-Párbeszéd).  

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke