Ugrás a tartalomra

Még benyújthatják ötleteiket a városlakók Miskolc részvételi költségvetésére

Létrehozva
A határidőt meghosszabbították június 30-ig, a szavazás augusztus 1-jén indul.
Kép
II. János Pál pápa tér /Fotó: Juhász Ákos

Már harmadszor indult el a részvételi költségvetés Miskolcon. Az első két év kísérleti státuszban volt, hiszen az önkormányzat munkatársai tudni szerették volna, hogyan működik a gyakorlatban a projekt – mondta Kovács Kamilla részvételi költségvetés referens.

- Idén megemelték a korábbi 15 millió forintot, így most 40 millió forint lett a részvételi költségvetés keretösszege. Ez az összeg a miskolci önkormányzat éves költségvetésének részét képezi, de attól különleges, hogy a képviselőtestület döntése alapján ezeknek a millióknak a helyét nem ők, hanem a lakosság dönti el. Vagyis, hogy milyen cél megvalósításra fordítsák. 

Még gyűjtik az ötleteket, melyeket június végéig lehet benyújtani írásban, a Tervezzük Miskolcot webes felületre. Bárki, aki elmúlt 16 éves, élhet ezzel a lehetőséggel – tudatta a referens.  A benyújtás módjairól korábban ITT írtunk.
 
- Három témában tehetnek javaslatokat a városlakók: „Zöldülő Miskolc”, „Közös tereink” és „Támogató Miskolc” kategóriákban. Amelyik ötlet nagyon eltér, vagy semmilyen módon nem kapcsolódik ezekhez a témákhoz, azt sajnos nem tudják elfogadni és tovább engedni a részvételi költségvetés további fázisaiba – hangsúlyozta a szakértő. 

Kép
Avastetői játszótér /Fotó: Juhász Ákos

- Eddig hatvanöten nyújtottak be a témákhoz köthető javaslatokat. Érezhető volt, hogy a választás kicsit elterelte az emberek figyelmét a részvételi költségvetésről – vélekedett Kovács Kamilla. Ezért is döntöttek úgy, hogy meghosszabbítják a határidőt. Hagynak még időt a miskolciaknak, hogy kitalálhassák, mit látnának szívesen a lakókörnyezetükben. 

- Általános tendencia évről-évre, így most is jellemző, hogy zöldítéssel kapcsolatos ötletek érkeznek leginkább. Rengeteg fásítás, virágosítás, parkosítás szerepel az elképzelések között, valamint játszótér és napellenző. De a környezettudatos, napelemes megoldások a közterületeken, a mikromobil eszközök kiterjesztése - például kerékpártámaszok létesítése - is gyakori. 

A referens elmondta, hogy „Street art” ötletek is érkeztek, a városban lévő tűzfalakon szeretnének szép festményeket látni a lakók és többen ehhez adtak támpontokat is, hogy konkrétan hogyan valósítsák ezt meg. 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.