Még egy picit lesz olcsóbb a paradicsom
Tavaly nyáron legalább másfélszer drágább volt a paradicsom, mint idén júliusban és augusztus elején, az áresés okairól a FruitVeB alelnökét kérdeztük. Nagypéter Sándor meglátása szerint három fő oka van annak, hogy most egyre többen térhetnek vissza a piros finomsághoz.
- A fogyasztók is tapasztalhatták, hogy az év korábbi időszakában nagyon magas volt a paradicsom ára, bekövetkezett azonban egy áresés. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy jók a hozamok, az európai és a magyar piacon is nagy mennyiségben kapható fürtös paradicsom. A másik, hogy amikor a hazai termelés berobbant, akkor megjelentek a piacon a struktúraváltáson átesett holland termelők is. Ugyanis az energiaválság hatására a hollandok a téli pótmegvilágítással történő termesztésüket ideiglenesen felhagyták és akkor kezdett a többségük ültetni, amikor a magyar termelők. Így a paradicsom mennyisége szerte Európában mindenkinél azonos időben érte el az érési csúcsot.
A harmadik mozzanat, hogy a nagy áruházláncokon megjelent egy nyomás, a kötelező akciózás, amibe a zöldségek és gyümölcsök is beletartoznak - fejtette ki a szakértő, méltatva a július elején elindított online árfigyelő rendszert, aminek az a célja, hogy az egyes élelmiszeripari termékek napi eladási árának megjelenítésével segítse a fogyasztói döntéseket, és a piaci verseny fokozásán keresztül lejjebb szorítsa az árakat.
Gyorsan hozzátette azonban, hogy az akciózás "eddig is jellemző volt" hazánkban, hiszen véleménye szerint e nélkül "nincs érdemi fogyasztás" zöldségből, gyümölcsből.
- A magyar lakosság az akcióra vásárol. Amire nincs odaírva, hogy "akció", vagy nem veszi meg, vagy csak nagyon korlátozott mennyiségben - vélekedett Nagypéter Sándor.
Rámutatott arra is, hogy a hazai árak most kezdik elérni a nemzetközi átlagot, augusztusban nem is várható, hogy emelkednének, sőt: a következő hetekben némileg további csökkenés várható.
- Sajnos lesz ez még kevesebb is. A termelők ennek persze nem biztos, hogy örülnek... Akciósan 400 forint/kilogramm alatt alakul a fürtös paradicsom ára - mondta.
Azzal egészítette ki, hogy Magyarországon március közepétől október végéig elegendő mennyiségű magyar fürtös paradicsom, de más különlegességek is rendelkezésre állnak az áruházláncok polcain.
- Azért ezt néhány éve még nem lehetett elmondani - mutatott rá.
Megtudtuk, hogy összességében mintegy 300 hektáron történik üvegházban termelés hazánkban, a legnagyobb mennyiséget a dél-alföldi régió adja. A FruitVeB alelnökének elmondása szerint ma már 85-90, de a szezon hónapokban 100 százalékban ki tudják szolgálni a nagy áruházláncokat hazánkban, attól függően, hogy milyen különlegességekről, egyedi igényekről beszélünk. Az utóbbi időben sok új és korszerű üvegház épült, így már a közép-kelet-európai régióban is megállják a helyüket a magyar termelői értékesítő szervezetek.
- Véleményem szerint most van itt az idő a régiós hajtatott zöldségtermelés fellegvárává válni a közép-kelet-európai régióban, de csakis a teljes hazai összefogással - mondta az alelnök.