Ugrás a tartalomra

Megérkezett a betlehemi láng Miskolcra 

Létrehozva
A Miskolci Gráciák Egyesülete idén is fogadta és továbbadta a betlehemi születés templomából érkező lángot a Hősök terén.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A betlehemi láng fogadására és átadására immáron tizennegyedik alkalommal rendeztek ünnepséget a Miskolci Gráciák Egyesület tagjai.

Kép

A rendezvénnyel a szervezet a karácsonyi ünnep eredeti jelentésére hívja fel a figyelmet. A lángot gyertyáról-gyertyára adták tovább a miskolciaknak, illetve hatodik alkalommal Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye polgármestereinek, ők pedig a megye és a környék lakosainak.

Kép

A Bécsből hozott lángot vasárnap délben vették át a cserkészektől a Minorita templomban. A történelmi egyházak képviselőinek részvételével rövid megemlékezést tartottak a templomban, majd a Hősök terén felállított jászol megáldását követően adták át a lángot a miskolciaknak és vármegyénk polgármestereinek. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.