Ugrás a tartalomra

Megérkezett Miskolcra a LED-csere program első szállítmánya

Létrehozva
Erről is volt szó a Városvédelmi Egyeztető Testület szerdai ülésén.

Több mint hatezren regisztráltak az október elején zárult lehetőségre, amely a Gondoskodó Miskolc program keretében segíti a miskolciakat áramszámlájuk csökkentésében. Mintegy hetvenezer izzót osztanak majd ki a következő hetekben, ennek részleteiről rövidesen tájékoztatják az érintetteket - a többi között ez is elhangzott a Városvédelmi Egyeztető Testület szerdai ülésén.

A városháza erről szóló közleménye emlékeztet, eredetileg szeptember végén zárult volna a regisztráció, de a megnövekedett érdeklődés miatt az önkormányzat egy héttel meghosszabbította a jelentkezési határidőt. Az izzókat biztosító CYEB nevű cég több körben hozza Miskolcra az igényelt mennyiséget. Az energiatakarékos lámpákkal egy család éves szinten akár 50 ezer forintot is megspórolhat.

A testületi ülésen újra szóba került azon szolgáltatóházak kérdésköre, amelyekben több vállalkozás, intézmény működik, és akik a drasztikus távhő áremelkedés miatt azon gondolkodnak, hogy szüneteltetik vagy leválasztják magukat a MIHŐ nyújtotta fűtési rendszerről. 

Badány Lajos alpolgármester jelezte: már a múlt héten volt egy szakmai egyeztetés, ugyanis egyesével kell megvizsgálni az ingatlanokat, nem lehet általános megoldást nyújtani. 

A műszaki szempontokra is fókuszáló munka folytatódik, erről is tájékoztatják majd az érintett cégeket, intézményeket a közeljövőben.

Varga Andrea alpolgármester arról tájékoztatta a testületet, hogy egyeztetéseket folytat három országgyűlési képviselővel (Csöbör Katalin Fidesz-KDNP, Hegedűs Andrea DK, Jakab Péter független) a Salkaházi Sára program érdekében. Korábban a város vezetői közös levelükben a miskolci országgyűlési képviselőkhöz fordultak, hogy ők is lobbizzanak a program kifizetéséhez szükséges pénz, a mintegy 460 millió forint előteremtése érdekében, amire a három érintett képviselő reagált. 

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc MJV polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.

Ez is érdekelhet

Rendőrségi akció miatt forgalomkorlátozás lesz Miskolcon
Miskolc
A tapolcai elágazás térségét érinti az esemény.
Szatmári Csaba Fotó: DVTK
Különböző tétek: bajnoki arany és kiesés-elkerülés
MiskolcSport
A DVTK a bajnokcsapat vendége lesz. Az FTC otthonában játszik bajnokit a DVTK.
Parkoló és komfortpont Lillafüreden
MiskolcSzabadidő
A kedvelt turisztikai övezetben jelentett be fejlesztést Hollósy András alpolgármester.
Jól képzett, motivált fiatalokkal dolgozik együtt az új Bosch-igazgató Miskolcon
MiskolcGazdaság
Miskolcot ma már nem csupán hagyományos iparvárosként tartják számon, hanem egyre inkább olyan helyszínként, ahol a magas hozzáadott értékű gyártás, a mérnöki szaktudás és a korszerű technológiák új távlatokat nyitnak – fogalmazott lapunknak Tim Krause, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. Interjú.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.