minap.hu: Több mint 4 évet töltöttél távol a családodtól, Magyarországtól, közel 40 országban tekertél a bicikliddel. Sokan a gondolattól megborzonganak. Adódik a kérdés: mi volt az indíttatás, hogy életed kalandjára vállalkozz? (Az átlagostól jóval erősebb közvetlensége, nyitottsága okán nem tudtunk magázó hangnemben beszélni Adorjánnal. Szerettük volna ezt írásban is visszaadni. Kérjük olvasóink megértését a tegeződés miatt – a szerk.)
Illés Adorján (I. A.): Hét és fél évig egy nagy telekommunikációs cégnél dolgoztam Budapesten. Nem panaszkodhattam, hiszen jó helyen voltam, jófej kollégákkal, tök jó fizetésért. Viszont azt éreztem, nincs értelme annak, amit csinálok. Felmondtam. Értéket akartam teremteni. Szabó Ádám barátom ekkoriban árulta el nekem, hogy bicóval Föld körüli túrára indul. Ez volt 2015 nyarán. Az első másodpercben megtetszett az ötlet, nem is gondolkoztam rajta, csatlakoztam hozzá.
minap.hu: Még nem engedném el a motivációt: Antal Nimród Kontrolljában a korábban mérnökként dolgozó metróellenőr, Bulcsú azért adta fel az állását, és rejtőzött el a világ szeme elől, mert megunta a túlhajszolt életet, a taposást, azt, hogy mindig a legjobbnak kell lenni.
I. A.: Nem, bennem sosem ágaskodott a vágy, hogy én legyek a legjobb, hogy az élre törjek. Nap mint nap ültem egy irodában, pötyögtem a számítógépemen, unalmas megbeszéléseken vettem részt, és ennek nem láttam az értelmét. Én azt keresem, hogy ha valamit csinálok, akkor minden megszűnjön körülöttem. Mindenki valamilyen képességgel születik, és ezt felhasználva alkotunk, hozunk létre valamit – na, ezt nevezem szívből jövő kiteljesedésnek. Én ilyen dolgokat kerestem.
minap.hu: Mintha elhívtak volna valamire. Küldetésed van. Fontos számodra a vallás?
I. A.: Nem tartozom egyik felekezethez sem, de abban hiszek, hogy valaki, valami vezet minket. Sokszor volt olyan kalandom az utazás során, hogy tök bizonyossá vált számomra, hogy pátyolgatnak, vigyáznak rám. Nagyon sok ilyet éltem meg. Egyfajta ősbizalmam, hitem van.
minap.hu: Mik voltak ezek a mélypontok?
I. A.: Amikor nagyon fáradt voltam, főleg akkor éreztem honvágyat, hiányzott a család, ezek sokszor előjöttek. Volt, hogy hetekig konkrétan a semmi közepén tekertem, sátoroztam, koszosan… De a vége mindig happy end volt. Aztán a kéztörésem is nehéz pillanatokat hozott. Japánban történt. Mindenképpen folytatni akartam, és nagyon jól esett, hogy apu, aki korábban sokszor elmondta, mennyire várnak haza, arra bátorított, hogy folytassam.
minap.hu: Ez egy belső utazás is volt számodra?
I. A.: Óriási belső utazás volt, igen. Egy kiteljesedett, fejlettebb Adorján tért haza. Valahogy úgy tudnám leírni, hogy amit gondoltál addig magadról, az egész elméd kitágult; a térnek és az időnek nagyobb részét tudod érzékelni.
minap.hu: Nyilván voltak felemelő, csúcspillanatai is a 4 évnek…
I. A.: Az egész utazás az volt! 1473 napig tartott az expedíció, ebből szerintem olyan 800 nap extázisban telt. Még amikor a legnehezebb szituációban is találtam magam, akkor is imádtam az egészet. Szuper csúcspont volt, amikor Ausztráliában elkeveredtem egy lakatlan tengerpartra. Álltam a hatalmas sziklákon, előttem a végtelen óceán. Lementem a partra, csak a természet, a hullámok, a hangok, az illatok, a végtelen tér… Meztelenre vetkőztem, és beszaladtam a vízbe, majd leültem a homokba, és tényleg azt éreztem, hogy ha most meghalnék, akkor teljesen rendben lenne. Hiszen olyan szép dolgokat megéltem addig, hogy már akár az is jöhetne.
minap.hu: Mi hajtott előre? Minden napra volt valami kitűzött cél?
I. A.: Az elején volt még, de minél jobban telt-múlt az idő, a tervezés meg a célok úgy szorultak vissza, egyre jobban elkezdtem szívből utazni. A cél már csak az volt, hogy jól érezzem magam. Hazatérés után is ez van „csak”: magas energiaszinten végzem azokat a dolgokat, amiket szeretek.
minap.hu: Furcsa ezt hallani manapság, amikor mindenki karrierre, nagyobb házra, jobb kocsira, hírnévre vágyik…
I. A.: Az még annak a származéka, amikor az ego vezeti az embert. Nyilván nekem is volt ilyen szakasza az életemnek. A megfelelni vágyás olykor még ma is jellemez, de ez is csak illúzió. Rengeteg kihívás ért, de rájöttem, hogy nem számítanak, ezek csak illúziók. Megtanultam benne lenni a pillanatban, és megtanultam a sok-sok zavaró tényezőt elkülöníteni, kizárni. Így érzem jól magam a bőrömben.
minap.hu: Mivel foglalkozol most?
I. A.: Most itt vagyok Miskolcon, életemben először (mosolyog). Előadásokat tartok, szeretnék könyvet írni, videókat gyártani, együtt lenni a szüleimmel, a testvéremmel.
minap.hu: Benned a vágy, hogy ismét két kerékre pattanj, és nyakadba vedd a világot?
I. A.: Akarás, tervezés nincs, vágy sincs jelenleg. Viszont nem voltam még Afrikában, egy ilyen út pluszt adna az életemhez. És Dél-Amerikába talán még visszatérek.
minap.hu: Egyre többen – ha csak rövid időre is, de – vonulnak ki a társadalomból: mennek el az El Caminóra, vagy csak túrázni, biciklizni, mindegy, csak távol a tömegtől, a zajtól, a zavaró körülményektől. Kortünet?
I. A.: A nyugati, modern életformában mindenhonnan jönnek a zavaró tényezők, reklámok, tévé, internet stb. Tolják, mit csinálj, mi a jó neked, elvárások érnek mindenfelől. Ebben a nagy „zajban” hánykolódó folyó vagy. A túrázás, biciklizés során csönd van, és így meghallod önmagad, és megtalálod a belső békédet. Kisimul a folyó. Egységbe, harmóniába kerülsz önmagaddal. Az olvasóitok is nyugodtan feltehetik maguknak a kérdést: mit tesznek annak érdekében, hogy a csend és a béke is részese legyen az életnek?
Adorján útjáról további fotókat, élménybeszámolókat a Meandmybicycle.love Facebook-oldalon talál!
