Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Barlangfürdő karbantartása

minap.hu/MiskolcTV
Utoljára módosítva
2023. január 12. csütörtök 09:15
A munkálatok során minden olyan hibát kijavítanak, amire évközben, a folyamatos üzem alatt nincs mód, a fürdőt üzemeltető cég reményei szerint a változásokat már a január 20-án kezdődő Szárazlábas túrák résztvevői is látni fogják.
Fotók: Juhász Ákos

Hétfő óta tart a Barlangfürdő szokásos év eleji karbantartása. A tervek szerint január 19-ig végeznek a szakemberek a munkával. A következő napokban átvizsgálják a teljes barlangot, megkopogtatják a sziklákat, ahol szükséges, felújítási munkát végeznek és a fürdő termálvizét biztosító kút statikai állékonyságát is megvizsgálják – mondta el a Miskolc Televízió Híradójának Németh Judit, a létesítményt is üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója. 

- A fürdő karbantartásán csaknem 30-an dolgoznak. A villanyszerelők végig nézik valamennyi szekrénynek az elektromos vezetékeit, összességében végig nézik az elektromos hálózatot, a karbantartóink átnézik és ahol szükséges, javítják a burkolatokat, és amire megnyitjuk a barlangot a szárazlábas túrázók előtt már mindenki látni fogja, hogy milyen munkálatokat végeztünk el ebben az időszakban - hangsúlyozta.

A szárazlábas túrákat január 20-án, 21-én, és 22-én tartják majd ezt követően diákoknak biztosítanak majd lehetőséget a barlang bejárására. A program minden évben hatalmas népszerűségnek örvend. Idén is többen jelentkeztek már az ország más városaiból. Tavaly a szárazlábas túrákra több mint 700-an voltak kíváncsiak.

Arról, hogy a szokásos leállás és szárazlábas túrák után mi várható a Barlangfürdőben, múlt pénteken tartottak sajtótájékoztatót. Akkor elhangzott: a városvezetés célja egyértelműen az, hogy a leállás- ahogy minden évben- úgy ezúttal is ideiglenes legyen. Ehhez azonban anyagi forrásra van szükség. Októberben a város és a cégek összefogtak. Megállapodásuk szerint az attrakció működéséhez, január 9-éig szükséges hatvanmillió forintot három szereplő: a város, a vállalkozók és az állam közösen adják majd össze. A tervek azonban egyelőre továbbra is tervek. 

A létesítmény további működéséről a Miskolc Holding Igazgatótanácsának január 19-i ülésén döntenek majd, a Fürdők Kft. által elkészített üzleti terv alapján. A cél az, hogy a Barlangfürdő 2023-ban is nyitva maradjon, és üzembiztosan tudjon működni.

A Miskolc Televízió riportját itt tekintheti meg: 

.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!