Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Búza téri aluljáró lépcsősorainak felújítása

Létrehozva
Első ütemben hétfőtől a Centrum felőli kijáratot zárták le, közlekedni a másik két kijáraton keresztül 2-3 perces kerülővel lehet. Az üzletek a munkálatok alatt is nyitva tartanak.
Kép
Fotók: Mocsári László

Felvonult hétfőn reggel a kivitelező a Búza téri aluljárónál, ezzel megkezdődött a földalatti átjáró balesetveszélyessé vált lépcsősorainak felújítása. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a földalatti átkelőhelyet 1978-ban kezdte építeni a KÉV-METRO nevű szocialista vállalat, és egy évre rá, 1979-ben adták át. A lépcsősorok azóta nem estek át átfogó rekonstrukción, így a gránitlapok mára több helyen is megcsúsztak, a lépcsők állaga pedig helyenként már életveszélyesen leromlott.

Az önkormányzat úgy döntött – írta korábban a városházi közlemény – megoldják ezt a ciklusokon átívelő problémát, mégpedig úgy, hogy az összes lépcsősort felújítják.

Kép

A munkálatok tehát hétfőn kezdődtek és három ütemben valósulnak meg. Az elsőben – jelenleg – a Centrum felőli kijáratnál dolgoznak, így azt zárják le, várhatóan szeptember végéig. Ez idő alatt a Búza tér felől érkezők a Zsolcai kapui kijáratról közelíthetik meg a belvárost, illetve fordítva.

A második szakaszban a Zsolcai kapui kijáratnál folytatódnak a munkák, a kijárat keleti vagy nyugati ágai közül egyidejűleg csak az egyiket zárják le. A harmadik ütemben végül a Búza téri kijáratnál dolgoznak majd, itt a lezárás várhatóan október végéig tart majd. A közleményben azt is leírták, hogy a lépcsőkre csak azok újjáépítése után szerelik fel a gránit lapokat, de emiatt már csak részlegesen lesznek lezárások, minden irányba lehet majd közlekedni. A teljes beruházás várhatóan november végére készül el.

Kép

A felújítás alatt folyamatosan szöveges, valamint térképes tájékoztató, útirány-jelző táblák mutatják a közlekedőknek az aktuális útirányt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.