Ugrás a tartalomra

Megmenthető a Vár utcai vadgesztenyefasor

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. június 17. péntek 16:57
Vágni ugyan nem kell, viszont koronaalakítási munkákra, valamint az odvak, sebek kezelésére mindegyik fánál szükség lesz.
Fotó: Beregi László

Egyelőre a Vár utcai védett vadgesztenyefasor egyetlen egyedét sem kell kivágni, viszont minden fa gondozást és egészségügyi beavatkozást igényel – ez derült ki Szabó József favizsgáló-szakértő több héten át tartó, alapos vizsgálatából, melyet a miskolci önkormányzat rendelt meg tőle annak érdekében, hogy a diósgyőri vár környezetét meghatározó fasort megmenthessék. A vizsgálatok eredményéről csütörtökön délután lakossági fórumon számolt be Varga Andrea alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője és Czifrusz Natália, a város főkertésze. 

Az eseményen többen – a környéken élők, és a fasorért aggódó miskolciak is megjelentek. Egyikük volt Emődi Mária is, aki azt mondta, azért látogatta meg a fórumot, mert érdekelte, hogy milyen vizsgálatokat végeztek el, mi lett azok eredménye, és amennyiben szükséges a vágás, mivel fogják pótolni az egyedeket. 

Szabó József

Jelen volt a vizsgálatokat végző Szabó József is, akit május 2-a óta sokak láthattak a Vár utcában, hiszen több héten át tartó munkája során minden egyedet külön-külön vizsgált meg többféle módszerrel. 

- A gesztenyefákat tomográffal vizsgáltam meg először, melyből az derült ki, hogy bizonyos magasságokban milyen mértékű a fák korhadása. Emellett a fák gyökérállékonyságát is megnéztük. A vizsgálatok alapján az derült, ki, hogy a fák egy része igen rossz állapotban van, de megfelelő beavatkozások elvégzésével jelenleg még mindegyikük megmenthető – mondta el a szakember, aki elmondta még: a fákat gomba és rovarölő szerekkel kezelte is annak érdekében, hogy a taplógomba és az aknázómolyok ne pusztíthassák őket tovább. 

Fotó: Beregi László

A vizsgálatok eredményét minden egyednél táblákon helyezték ki, emellett az önkormányzat egy minden részletre kiterjedő favizsgálati és faápolási jegyzőkönyvet is kapott. Ezek alapján az állapítható meg, hogy mindegyik fa valamilyen mértékű beavatkozást igényel, legyen az koronaalakítás, odú- vagy sebkezelés.  A következő időszak feladata, hogy ezeket a munkákat előkészítsük, megszervezzük és elvégezzük – mondta el lapunknak Czifrusz Natália.

Czifrusz Natália

A kilencven-százéves egyedekből álló fasort azután kezdték el vizsgálni, hogy tavasszal az egyik példány minden előjel nélkül kidőlt. Miskolc alpolgármestere úgy fogalmazott, fontos, hogy a lakosság tudja, milyen szakmai és szakértői munka áll az önkormányzat döntése mögött, ha egy fa gallyazásáról, vagy netalán kivágásáról döntenek. 

- Az köztudott, hogy Miskolc milyen csodálatos környezetben helyezkedik el, mint ahogyan az is, hogy rengeteg értékes, szemet gyönyörködtető fasorunk van. Én úgy gondolom, hogy az a város, aminek az ötven százaléka erdőség, nem engedheti meg magának, hogy nem figyel oda a város növényzetére, mint ahogyan azt sem, hogy nem tájékoztatja a lakosságot az ilyen beavatkozásokról való döntésekről. A végeredménynek végtelenül örülök, hiszen gondossággal, odafigyeléssel és szakértelemmel lehetőségünk nyílik meghosszabbítani ezeknek a gyönyörű fáknak az életét – hangsúlyozta Varga Andrea

Varga Andrea

A meglévő fák állapotfelmérését és a közeli ápolását megelőzően tavaly az elmúlt tíz évben kidőlt, vagy kivágott nyolc egyedet is pótolta. Növényegészségügyi szempontból azonban nem fehér, hanem rózsaszín virágú vadgesztenyefákat ültettek, a főkertész elmondása szerint ugyanis ezeket ugyanis nem károsítja az aknázómoly. 

További hírek

Olvasnivaló