Ugrás a tartalomra

Megnyitott a Miskolci Kocsonyafesztivál (képgalériával!)

Létrehozva
Két év kényszerszünet után ismét megnyitotta kapuit a Miskolci Kocsonyafesztivál péntek délután.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Látványos felvonulással és ünnepi megnyitóval kezdődött pénteken az idei kocsonyafesztivál Miskolcon.

„Utoljára a pandémia előtt ünnepelhettük Miskolc legendáját, a kocsonyában pislogó békát - emlékeztetett Veres Pál polgármester megnyitó beszédében. - Utána sok minden történt, Covid-járvány, háború, infláció, gazdasági válság, energiaválság. Mi is csak pislogtunk, mint a béka a kocsonyában, hogy mi történik velünk, de nem adtuk fel. Mi, miskolciak elhatároztuk, hogy hagyományainkat, rendezvényeinket megőrizzük. Nem adtuk fel és ennek eredménye, hogy a város, a Miskolc Holding és a cégek összefogva megteremtettük az alapját annak, hogy 2023-ban ismét lehessen kocsonyafesztivál Miskolcon. Hiszünk az összefogásban, a közösségünk erejében, a tehetségeinkben, a városunkban, hiszünk az értékeinkben, hiszünk a városunkban, és ezeket meg is fogjuk tartani minden áron. Ettől vagyunk mi büszke miskolciak.”

Kép

„Veres Pál nélkül ez a fesztivál nem jöhetett volna létre” – emelte ki Rózsa Edit, a kocsonyafesztivál alapítója és jogtulajdonosa, köszönetet mondva Miskolc polgármesterének minden miskolci nevében, hiszen mint mondta, a miskolciak nélkül nincs kocsonyafesztivál, de kellettek hozzá azok a partnerek, azok a szervezők is, akik hihetetlen erőfeszítéseket tettek azért, hogy most mindannyian itt legyünk.

„Ez a fesztivál arról szól, ami összeköt bennünket, arról, hogy együttműködünk. Ez volt a célja hajdan is a kocsonyafesztiválnak” – emlékeztetett Rózsa Edit.

Kép

Rengetegen gyűltek össze Miskolc főutcáján a Villanyrendőrtől a Szent István térig azért, hogy részesei lehessenek a kocsonyafesztivál megnyitó ünnepségének.

„Ezt vártuk már három éve, hiszen hozzátartozik Miskolchoz. Ennek nem csupán mi, idősebbek örülünk, hanem a gyermekeink is, ők is nagyon élvezik ezt a sok bohócságot és vidámságot, ami itt van” – mondta örömmel Juhászné Bartha Emőke miskolci lakos.

Kép

Tóth Dávid apró gyermekével érkezett a megnyitóra. Szerinte szüksége volt már a városnak erre a fesztiválra, hogy ismét fellendítse a közösségi életet. Úgy látja, hogy az idei fesztivál „hozza az előző évek színvonalát”.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.