Ugrás a tartalomra

Megnyitott a Selyemréti Strandfürdő

Soós Péter
Utoljára módosítva
2021. május 11. kedd 16:13
A járvány miatti hosszú szünet után ismét várja a látogatókat a Selyemréti Strandfürdő.
Megnyitott a Selyemréti Strandfürdő - Juhász Ákos képgalériája

November óta először vehették birtokba a régi Augusztus 20. két medencéjét a strandolni és úszni vágyók. Egyelőre az uszoda és a dögönyözőmedence üzemel, de a tervek szerint május végére már minden szolgáltatást igénybe vehetnek a fürdővendégek. Az ülőmedence, illetve a hátsó úszómedence a tervek szerint a pünkösdi hétvégére készül el, gyereknapra pedig a gyermekmedencét és a csúszdát is megnyitják. Az előírások betartása azonban továbbra is kötelező, a járványügyi szabályok mellett például a papucs használata.

Koreny György, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője kiemelte, a tavaly év végén lejárt bérleteket egységesen augusztus 31-ig meghosszabbítják. – Kérjük a vendégeket, hogy amennyiben a bérleteken még maradtak leúszható órák, próbálják meg ebben az időintervallumban felhasználni. Ha erre nem lesz lehetőségük, vagy nem akarják felhasználni, a bérleteket visszavásároljuk – mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy a tervek szerint szeptembertől új bérletkonstrukciót vezetnek majd be.

Mint arról korábban beszámoltunk, Miskolctapolcán elsőként a wellness-részleg nyithat meg egy héten belül. A családi medence szintén üzemképes, az uszodát pedig május végétől használhatják a látogatók. Az Ellipsum június második felében fogadhat először vendégeket.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!