Ugrás a tartalomra

Megoldást találtak a lillafüredi parkolási helyzetre

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. április 23. vasárnap 11:22
Betonelemekkel zárták el az út szélét. Fotó: Horváth Csongor

A rendőrség az önkormányzattal és a közúttal folytatott egyeztetéseket az ősszel állandósult lillafüredi parkolási gondokkal kapcsolatban. Most megszületett a megoldás: betonelemekkel zárták le a problémás szakaszt a szabálytalankodók elől.

Parkolásgátló céllal vasbeton terelőelemek jelentek Lillafüreden, Eger-Hollóstető-Miskolc összekötő úton a lillafüredi büfésornál, a sziklafal mellett. Az elemekre azért volt szükség, mert a Zsófia-kilátó átadását követően a tömegesen szabálytalanul parkoló autóktól gyakorlatilag csaknem megbénult az egri országút és a Miskolc-Dédestapolcsány bekötő út Hámori-tó feletti szakasza, erről korábban lapunk is írt. Ősszel több hétvégén is előfordult, hogy már nem csak az autóbuszok közlekedése lehetetlenült el, de gyakorlatilag kerékpárral és gyalogosan sem lehetett haladni a Bükkben.

A forgalom folyamatosságát és biztonságosságát akkor csak folyamatos rendőri jelenléttel tudta biztosítani a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, azonban – mint ahogyan azt Dobi Tamás szóvivő érdeklődésünkre elmondta – mivel a probléma állandósulni látszott, a hatóság egyeztetéseket kezdeményezett a miskolci önkormányzattal és az útfenntartóval, vagyis a Magyar Közút Nonprofit Kft-vel. Ennek lett eredménye a most kihelyezett számos betonelem.

Eredmény született

- Az új rendszer főpróbája a húsvéti hosszúhétvége lett volna, ez viszont az akkor tapasztalt rossz idő miatt elmaradt, így aztán tapasztalatokról még nem tudunk beszámolni, illetve a turistaszezon sem indult még el. Az viszont tény, hogy a kihelyezés óta akkor sem észleltünk súlyos problémákat a területen, amikor jobb idő volt – mondta el a szóvivő.


Dobi Tamás kiemelte, a három már említett szereplő megoldása ugyan úgy tűnik megoldást hozott a problémára, ahhoz, hogy a helyzet véglegesen megoldódjon, szükség van egy negyedik fél, nevezetesen az autóval közlekedők szemléletváltására is. „Fontos, hogy ők is felfogják, a közlekedés biztonsága kizárólag a szabályok betartásával biztosítható, csak így kerülhető az, hogy egy kirándulás tragédiába torkolljon” – tette hozzá.

A pisztrángtelepnél is

A lillafüredihez hasonló vasbeton elemeket helyeztek ki a Miskolc-Dédestapolcsány összekötő úton a Lillafüredi Pisztrángtelep előtt is. Pécsi Norbert, a Magyar Közút szóvivője a minap.hu érdeklődésére elmondta, ezeket is társaságuk helyezte ki, itt azonban némileg más a cél: a meggyengült, balesetveszélyes útszakaszt kellett elzárni a szabálytalankodók elől.

- A Garadna-völgyben, ahol az érintett út húzódik, a patakmeder vagy a Hámori tó, az országos közút és a kisvasút pályája kell, hogy megférjen egymás mellett. Ott, ahol a közút töltése szorosan a Hámori tó vagy a Garadna patak mellett fut, és a közút úgynevezett vegyes szelvényben épült, több helyen meggyengült az út töltése. Az állagromlás korai fázisában jellemzően pályaszerkezet cserével, újra aszfaltozással, a csapadékvíz elvezetés megoldásával és a kiváltó okok megszüntetésével orvosolható a probléma. Ilyen beavatkozások történtek 2018-ban négy szakaszon, közel hatszáz méter hosszúságban – mondta el a szóvivő.


A pisztrángtelep mellett ugyanebben az évben észlelték a károsodást, azt viszont a fenti módszerrel már nem tudta kijavítani a közút, megoldásához több idő kellett. Azért, hogy a további romlást megakadályozzák és legalább egy forgalmi sávon fenntartható maradjon a közlekedés, kénytelenek voltak lezárni a völgy felőli forgalmi sávot, amely a helyi adottságok miatt csak jelzőlámpás irányítás bevezetése mellett volt lehetséges.

A kihelyezett táblákat és a jelzőlámpákat viszont az elmúlt több mint négy évben többször is megrongálták, áthelyezték, vagy éppen behajtottak, beparkoltak az útpálya állékonysági problémával érintett területeire. Ennek további megakadályozására helyezték ki a vasbeton terelőelemeket – mondta el a szakember.

A támfal a megoldás

Pécsi Norbert elmondta azt is, a közút természetesen nem mondott le az útszakasz végleges javításáról, ehhez viszont támfalat kell építenie a területen, amelyhez terveket, hatósági engedélyeket és területet kellett szereznie. „A helyreállítási terveket még 2019-ben elkészíttettük, 2020-ban az építési engedélyt is megkaptuk. Ezt követően megkezdődött a megvalósításhoz szükséges idegen területek megszerzése, ami tavaly zárult le” – sorolta.


Most már csak forrásra volna szükség a beruházáshoz, ami jelenleg ugyan nem áll rendelkezésre, de a Magyar Közút ígérete szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy az ideiglenes korlátozásokat megszüntesse, jelenleg is azon dolgoznak az érintett felekkel, hogy mielőbb forrást találjanak a szakasz mielőbbi teljes helyreállításához.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!