Ugrás a tartalomra

Megszavazták, nem lesz egyirányú a Jósika utca

Létrehozva
Lakossági fórumot szervezett a Jósika utca lakóinak Fodor Zoltán a választókerület önkormányzati képviselője csütörtökön az Avasi Gimnázium színháztermében, hogy eldöntsék, legyen-e az utcájuk egyirányú. A lakók döntöttek, marad a régi közlekedési rend.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az önkormányzati képviselő a helyszínen elmondta, már három éve kap jelzéseket ott élőktől arról, hogy szeretnék, ha az utcában a gépjárműforgalom egyirányúsításra kerülne, ezért szervezte meg a lakossági fórumot, hiszen semmiképpen nem akarták ezt az egész közösséget érintő kérdést az emberek meghallgatása nélkül eldönteni. Fodor Zoltán a fórumot megnyitó beszédében is hangsúlyozta, a kérdés nincs eldöntve, a rendezvény célja éppen az, hogy megvitassák a felmerült problémákat, mindenki elmondja a véleményét, aztán demokratikus szavazással, a többség dönt elv alapján szülessen meg a határozat. 

Kép

„Az elmúlt években egyre többen jelezték nekem, hogy megítélésük szerint káoszos a közlekedés az utcában, össze-vissza parkolnak autók és konfliktusok vannak, ezért hívtam össze ezt a fórumot. Háromszázötven meghívót juttattam el az itt lakókhoz és a garázstulajdonosokhoz, és meghívtam Lévai Istvánt az önkormányzat Városüzemeltetési és Műszaki Osztálya műszaki koordinációs ügyintézőjét, valamint Ládi Attila műszaki koordinációs ügyintézőt, hogy beszéljenek a műszaki megvalósítás lehetőségeiről, válaszoljanak a felmerülő kérdésekre” – mondta a képviselő. Hozzátette, azt várja a fórumtól, hogy a téma megvitatása után az érintettek szavazással döntenek arról, mit akar a többség. 

Kép

Így is történt, a lakossági fórumon részt vevő mintegy száz fő - nem egyszer parázs vita után - szavazott a kérdésről, hogy legyen-e egyirányú a Jósika utca? 33 igenre végül 57 nem jutott. Fodor Zoltán az eredménynek megfelelően kihirdette, hogy a lakossági döntés alapján eldőlt, a következő években marad a már megszokott közlekedési rend az avasi utcában.

Kép

A fórumon igennel szavazó Egri Sándorné csalódottságának adott hangot. Az utca középső szakaszában lakik és neki jó lett volna, ha az utca egyirányúsításra kerül, mert a házuktól biztonságosabb lett volna a kikanyarodás, ha csak egy irányból jöhetnek a járművek. Azt is problémának nevezte, hogy a szűk úttesten, a szembejövő autók elől nincs hová lehúzódni, hiszen az út szélén sokan parkolnak, ez gyakran okoz konfliktusokat.  

Abaházy Lukács Péter nemmel szavazott, tehát, hogy ne változzon meg az eddigi, kétirányú közlekedési rend. Döntését azzal indokolta, hogy az utcában történő közlekedést nem ezzel lehetne javítani, hanem fel kellene mérni azokat a lehetőségeket, hogy hol lehetne például szélesíteni az utat. Szerinte van olyan szakasz, ahol felesleges a járda mindkét oldalon. Az egyik oldali járda helyén ki lehetne szélesíteni az utat, ezáltal létrejönne egy kitérő sáv, ahová lehúzódhatnak a szembejövő járművek elől. Ott nem lehetne parkolni és ezzel megszűnnének a szembe találkozó autósok közötti konfliktusok.

Kép

Az egyirányúsítást a lakók tehát elvetették, információnk szerint azonban a közlekedést segítő egyéb javaslatokról a továbbiakban folytatják az egyeztetéseket Fodor Zoltán koordinálásával.

Ez is érdekelhet

Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.
Pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal a miskolci közgyűlés
MiskolcGazdaság
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.