Ugrás a tartalomra

Megszűnik az egyéni vállalkozói igazolvány

Létrehozva
Január 1-jével megszűnik az egyéni vállalkozói igazolvány, már nem lesz lehetőség új okmány igénylésére sem.

A megyei kormányhivatalnál arról érdeklődtünk, hogy mi indokolta az egyéni vállalkozói igazolvány „kivezetését”? Tájékoztatásukban felhívták arra a figyelmet, hogy az igazolvány az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének és folytatásának 2010 óta nem feltétele, „a teljes elektronikus nyilvántartás pedig szükségtelenné teszi az igazolványok használatát, így a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében történt a törvénymódosítás”.

– Az igazolvány érvénytelenné válása a vállalkozás további működését és bejelentett adatait nem érinti – hangsúlyozzák. – Az érvénytelen okmányokat az egyéni vállalkozók legkésőbb február 28-ig kötelesek leadni, amire a székhelyük szerinti kormányablakban is lehetőségük van. Amennyiben ez nem történik meg, a székhely szerint illetékes járási hivatal határozattal gondoskodik a visszavonásról.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.
Képgaléria
GasztroPLACC  Beer&Burger Miskolctapolcán
Hamburgerek, kraft sörök és zene Miskolctapolcán
MiskolcGasztroSzabadidő
Hamburgerek, kraft sörök és zene töltötték meg élettel szombat este a Pazár István sétányt. A GasztroPLACC – Beer & Burger kétnapos rendezvénye Miskolctapolcán zárult, ahol sokan ettek, ittak, beszélgettek, és hosszabban is ott maradtak a jó hangulat miatt.
Képgaléria
Grund Piknik a Népkertben
Sporttal és piknikhangulattal telt meg a Népkert
MiskolcSzabadidő
Játékkal, mozgással és kötetlen sportolási lehetőségekkel indult el szombat délután a Grund Piknik a miskolci Népkertben. Az ingyenes sportdélután egy programsorozat első állomása volt, amelynek célja, hogy a sport ne csak a versenyről, hanem a közös játékról és az együtt töltött időről is szóljon.
A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.