Ugrás a tartalomra

Megválasztották Miskolc város borait

Létrehozva
A borversenyre hagyományosan vörös, fehér és desszert bor kategóriákban lehetett nevezni.
Preview Image
Miskolc Város Bora - borverseny - Mocsári László képgalériája

Három asztal, három kategória, több mint 40 bor – borversennyel kezdődött az idei Avasi Borangolás. Ezen a megmérettetésen dőlt el, hogy melyik ital lesz Miskolc Város Bora 2022-ben. A szín, az illat, az íz – mind fontos szempont, de a legfontosabb az egyensúly és összhang, magyarázta a Miskolc Televízió stábjának Kőrizs Imre egyetemi docens, visszavonult borszakíró. 

A zsűritagok között nemcsak szakértők foglaltak helyet. Minden asztalnál voltak ismert borkedvelő miskolciak is. Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője is szívesen tett eleget a felkérésnek. A Miskolc Ma érdeklődésére elmondta, szerinte éppen olyan fontos a laikusok véleménye a borokról, mint ahogyan a színháziak is szeretik meghallgatni a nézők véleményét egy-egy előadást követően például színházi fesztiválokon. 

A borversenyre vörös, fehér és desszert bor kategóriákban lehetett nevezni. A megmérettetésre 41 bor érkezett. Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok úgy fogalmazott, a megmérettetés célja nemcsak Miskolc borának a megtalálása volt, hanem az is, hogy népszerűsítsék a helyi borokat.

Kép
Szopkó Tibor alpolgármester; Fotó: Horváth Csongor

A 10. Avasi Borangolás ezzel a szakmai programmal vette kezdetét. Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere emlékeztetett, hosszú ideje ez az első olyan fesztivál, ami már a koronavírus előtt megszokott rend szerint zajlik.

- Változatos programokkal készülünk, hiszen az a célunk, hogy a program ideje alatt itt az Avason bárki megtalálja a számítását, jól érezhesse magát. A Borangolást egyébként is kiemelten fontosnak tartjuk, hiszen az Avasnak nemcsak a fejlesztésével, a jövőjével foglalkozunk, hanem ilyen módon a múltját, hagyományait is szeretnénk megőrizni – mondta. 

Az egésznapos szakmai program végén, este hat óra után aztán az is kiderült, melyek lesznek Miskolc város borai 2022-ben. „Öröm számunkra, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a borverseny iránt. Most már negyven fölötti tételszámot zsűriztek. A szakmai zsűrinek egyébként nem volt könnyű dolga, mert a vörös és a desszertborok kategóriájában nagyon erős tételek versenyeztek egymással. Fehérborok tekintetében úgy látták a szakemberek, hogy ott nagyobb kihívással néztek szembe a versenyzők, de őszintén bízunk abban, hogy akár ez a verseny is megfelelő alapot képezhet arra, hogy folyamatosan javulhasson a minőség” – mondta Szopkó Tibor.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Fehérbor kategóriájában Miskolc város bora 2022-ben az abaújszántói Palkó Pincészettől érkezett, Gelencsér 2021-es száraz furmint lett. 
Vörösbor kategóriájában Miskolc város 2022-es bora az egri Vincze Béla Pincészettől érkezett, a 2018-as száraz kékfrankosuk nyert.
Desszertbor kategóriájában Áts Károlyék 2019-es Áts cuvéeje nyert Tarcalról.

Miskolc város borainak kihirdetése után Bükki Hegyközségi Tanács borversenyének eredményeit is ismertették. 
 

Ez is érdekelhet

Dugó a Centrumnál
Sok-sok türelem és odafigyelés – a legfrissebbek az utakról
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról a 2026-27-es tanév első napján.
Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.