Ugrás a tartalomra

Megvan a helye a kompenzációnak, csak nem érkezik

Létrehozva
A közösségi közlekedés biztosítására és a város üzemeltetésével kapcsolatos feladatok finanszírozására fordítani Miskolc a kormányzati kompenzáció 1,35 milliárd forintját – már, ha megérkezne.

Egyelőre ugyanis semmi hír a beígért forrásról – erősítette meg lapunk érdeklődésére a miskolci önkormányzat. Szilágyi Kornéltól, a Gazdálkodási Főosztály vezetőjétől azt mindenesetre megtudtuk, hogy néhány nappal ezelőtt egyeztettek a Belügyminisztériummal, ahová egyébként elküldték az előzetes tervezetet arról, mire fordítaná a város a remélt kompenzáció összegét. – Ennek jóváhagyását követően tudunk csak beszámolni arról, hogy valóban ezekre a feladatokra fordíthatjuk-e a pénzt – tette hozzá.

A városvezetés már év elején döntött arról, hogy alapvetően a közösségi közlekedést támogatná meg egy jelentős összeggel, 700 millió forinttal, illetve a város üzemeltetésével kapcsolatos feladatokra is legalább 300 milliót szánnának – amint megérkezik a város számlájára a kormányzati támogatás.

Kép
300 milliót fordítanának a városüzemeltetési feladatokra, például fűnyírásra. | Fotó: Juhász Ákos

A főosztályvezető felelevenítette: tavaly csak a gépjárműadó elvonásából 450 millió forinttal volt kevesebb a városi büdzsé bevétele. Az idegenforgalmi adóbevétel szintén csökkent, A parkolásból pedig 300-350 milliós bevételkiesés származott. A közösségi közlekedés támogatására a korábbi években 500 millió forintos központi támogatást kapott az MVK Zrt., amit tavaly és idén is elvont a kormány. Ezek mellett a pandémia miatt például a helyi iparűzési adóból 1,6 milliárd forint esett ki. És érzékenyen érinti a városi költségvetést az a tavaly év végi kormánydöntés is, ami a kkv-k által befizetett helyi iparűzési adó mértékét 1 százalékban határozta meg. Ez a miskolci önkormányzatnál – a prognózis szerint – 1,8 milliárd forintos bevételcsökkenést jelent.

Ezt az összeget céltartalékként elkülönítették a város költségvetésében, és azt mondták, hogy amint a kormányzati kompenzáció összege ismertté válik, akkor feloldják ezt a tartalékot, és átcsoportosítják az említett feladatokra.

Kép
A közösségi közlekedés is kaphat a kompenzációból. | Fotó: Juhász Ákos

– Hiába terveztünk azonban 1,8 milliárd forinttal, ha a kompenzáció összege végül 1,35 milliárd lett – mutatott rá Mokrai Mihály gazdasági tanácsnok, hozzátéve: továbbra sem ismert, mikor kaphatja meg Miskolc ezt az összeget. A Velünk a Város önkormányzati képviselője hozzátette, azért a közösségi közlekedésre és a városüzemeltetésre szánják a forrást, mert ezek a cégek komoly forráshiánnyal küzdenek. – A parkolási bevételek elvesztése komoly érvágás volt a Városgazdának. Most igyekszünk betoldozni a költségvetésben keletkezett lyukakat, de azt látni kell, hogy az 1,35 milliárd forint az életben maradáshoz talán sok, de a normális élethez igencsak kevés. Ráadásul ez egyszeri. Ennyi volt. Ígéretet sem kaptunk a folytatásra.

A gazdasági tanácsnok szerint egyébként különböző jogcímeken mintegy 7 milliárd forintot vontak el Miskolctól. – Ezzel a város működését veszélyeztették. Holott a miskolciak jogosan várják el, hogy járjanak a buszok, rendezettek legyenek a közterületek, de pénz hiányában nagyon nehéz ennek megfelelni. Ha nem folytatnánk költségtakarékos gazdálkodást, akkor még nagyobb baj lenne. Határozott véleményünk, hogy nem a városvezetés felelőssége a kialakult helyzet.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.