Ugrás a tartalomra

Megverte, aztán ruhátlanul utcán hagyta gyermekét

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített könnyű testi sértés bűntette miatt, aki nevelt gyermekét az utcán megverte, levetkőztette, amikor ezért számon kérték, magára hagyta.
Kép
Fotó: Google (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolatban él, közösen nevelik az élettársa 11 éves kiskorú fiú gyermekét. 2023. szeptember végén a vádlott a miskolci társasházi lakásuk előtti utca szakaszon a kiskorú fiút azért, mert engedély nélkül elment otthonról egy vesszővel, több alkalommal megütötte, a fülét erősen meghúzta, majd az alsónadrág kivételével a teljes ruházatát levette róla. 
Ezután azt mondta neki, hogy oda mehet, ahová akar. Cselekményét egy járókelő észlelte, és számon kérte miért bántalmazta a gyermeket, mire a vádlott elszaladt a helyszínről.

A kiskorú sértett nyolc napon belüli gyógytartamú sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.