Ugrás a tartalomra

Méltó az eredetihez – megújul az Avasi kilátó

Kujan István | Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. december 08. kedd 08:47
Minden sallangtól igyekeztem megszabadítani az épületet, és az eredeti könnyedségét, eleganciáját visszaállítani – nyilatkozta lapunknak Viszlai József Ybl Miklós díjas építész. Az ő tervei alapján újulhat meg Miskolc ikonikus épülete, a remények szerint már 2021-ben.

Eddig is pompás panoráma nyílt a kilátóból a lustán elnyúló városra, de a látványt tovább fokozná Viszlai József, aki visszatérne az eredeti tű formához is. A tervek szerint az alábbiak szerint újítják fel az Avasi kilátót:

Padlóig üvegezik a – nevezzük az egyszerűség kedvéért így – presszószintet, így nappal és éjszaka is még inkább kiteljesedik a városkép: közel kétszer annyit láthatunk majd a városból, mint jelenleg. – Nagy építészeti bravúr, hogy szinte lebeg ez a szint, ezt a légiességet szeretnénk erősíteni mind az épület belső karakterében, mind a külső megjelenésben – fogalmazott Viszlai József.

 

Padlóig üvegezik a presszószintet a tervek szerint

Eredetileg televíziós átjátszótoronyként funkcionált az épület. Idővel azonban egy komoly „antennaerdő” tette „súlyosabbá” a látványt. Most ezen is változtatnának, hogy az eredeti tű formát visszakapják. A várossal és a holdinggal közösen tárgyalások indultak az Antenna Hungáriával, hogy az elavult, nem használt antennákat – becslések szerint a kétharmaduk ilyen – szereljék le.

A tervek szerint megvilágítják a toronycsúcsot és a szinteket.

A kilátószinten és az alsó részen rendezvényeket is lehet majd tartani.

Korábban felmerült, hogy zárható lifttel oldanák meg a mozgássérültek közlekedését, de a tervező inkább a korlátlift mellett döntött. Ennek az az oka, hogy egyrészt szeretnék megőrizni az épület karcsú sziluettjét, a látvány eleganciáját, másrészt egy ilyen beruházás százmillió forintnál is többet emésztene fel.

A látássérültek braille írásos ismertetőkön és egy bronz domborművön tapinthatják ki, milyen is a Szinva völgye.

markáns tű forma, tisztán látható tartószerkezetek

Az első kilátó az Avas-tetőn 1906-ban épült ideiglenes jelleggel, mindössze két hét alatt, II. Rákóczi Ferenc tiszteletére. 1907-ben le is bontották. Állandó torony csak szűk harminc évvel később épült itt, de ezt 1943-ban (más adatok szerint 1942-ben) tűz rongálta meg. 1956 decemberében aztán csaknem teljesen összedőlt: a legenda szerint egy szovjet tank lőtte szét az 1956-os forradalom leverésekor. A ma álló tornyot Hofer Miklós és Vörös György tervezte, már nem fából, hanem betonból épült, 1963. augusztus 20-án avatták fel. A kilátóba annak idején egy presszót is terveztek, de ez a kilencvenes és a kétezres években is huzamosabb időn át zárva volt. Három éve azonban újra várja a vendégeket.

– A ’60-as évek elején ez egy olyan építészeti bravúr volt, ami párját ritkította. Megvolt a bátorság a tervezőkben. Bő egy év alatt megépítették, pedig akkor az építéstechnikai feltételek nem azok voltak, mint most. Óriási teljesítmény volt – méltatta elődei munkáját Viszlai József.

Viszlai József építész: építészeti bravúr volt a Kilátó a '60-as évek elején, párját ritkítja. | Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Ars poeticáját a mostani felújítás kapcsán a következőképpen fogalmazta meg:

„Szeretnénk visszaadni az épületnek azt az eleganciát, emblematikus erőt, ami évtizedeken át jellemezte, és ami miatt Miskolc egyik jelképévé válhatott”.

Semmi fölösleges glanc

A kilátó felújítására hét építészt hívott meg a miskolci önkormányzat, a legjobbnak Viszlai József pályázatát tartották. Az engedélyezési terv teljes anyagát a napokban kapta meg a Miskolc Holding, a város főépítészének pedig megküldték a látvány- és építészeti terveket. Szunyogh László érdeklődésünkre elmondta, rendkívül nagy örömmel tölti el, hogy Miskolc ikonikus épületének felújítását megkezdheti a város.

Szunyogh László főépítész: nagy öröm, hogy Miskolc ikonikus épületének felújítását megkezdheti a város. | Minap-archív fotó: Mocsári László

– Az elmúlt közel hatvan évben nem volt nagygenerál-felújítás, toldozgatták-foldozgatták az épületet. Nyugodtan mondhatom, nagyszerű munkát végzett a tervezőpáros a ’60-as évek elején, megelőzték a korukat. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt még jobban megmutassuk, kiemeljük. Az elfogadott terv erre maximálisan ráerősített, például a tisztaüveg szinttel, vagy azzal, hogy még tisztábban látszani fognak a tartószerkezetek. Véleményem szerint egy igazán méltó felújítási terv készült el. Nincs fölösleges glanc, a szerkezet szépsége fog érvényesülni a kilátón – hangsúlyozta a főépítész, aki szintén tanítványa volt Hofer Miklósnak.

Települési és örökségvédelmi szinten is megvitatják és véleményezik a terveket. A remények szerint körülbelül 3 hónap múlva meglesznek a kiviteli tervek, és egy sikeres kivitelezői pályáztatás után akár már 2021-ben elkészülhet a felújítás. Mintegy 530 millió forintos pályázati pénz áll erre rendelkezésre.

Parkok, sétányok a Kilátó körül

Komplex turisztikai fejlesztés valósul meg az Avason, ennek részeként újul meg a Kilátó is. A fejlesztés arra irányul, hogy színvonalas, az adottságokat jól kihasználó, a hely szellemiségét őrző, mégis korszerű, városi terület jöjjön létre – írtuk meg korábban. A projekt részeként megépül többek között egy sétaútrendszer a hozzá tartozó parkvilágítással, kialakítanak egy városi tanösvényt, a teraszokon pedig bográcsozni, piknikezni is lehet majd. Lesz egy nyugis, kellemes hangulatú sétatér az idősebb korosztálynak, a fiatalok számára pedig új játszótereket telepítenek majd. De épül fitneszpark, Street workout, outdoor gym és skate pálya és mászófal is. A komplex turisztikai fejlesztésnek része volt még a Bortanya megújítása, a Bormúzeum bővítése, az Avasi templom turisztikai fejlesztése, de megvalósult egy projekt az izraelita temetőben is.

Végre rendbeteszik a történelmi Avast, megújulnak a lépcsők, sétányokat alakítanak ki egyebek mellett. | Fotó: Juhász Ákos

És újabb fejlesztések sorát készítik elő: közparkká alakítanák a kilátó előtti parkolót, olyanná, ami akár nagyobb városi rendezvényeket is befogadhat; a parkba terveznek egy vendéglátóhelyet is (az idősebbek még emlékezhetnek, volt itt már egy korábban: a Panoráma Söröző); az avastetői buszvégállomás és a kilátó közötti Mendikás dűlőt pedig felújítanák úgy, hogy az autóval, és gyalogosan is biztonsággal járhatóvá váljék. WC-k, mosdók, pelenkázóhely telepítésére is szükség van. Ezen kívül szeretnének létrehozni egy sétányt a Kilátó és az arborétum között, valamint az amfiteátrumot is érintené a projekt. A távlati tervek között továbbra is szerepel egy sikló vagy libegő kialakítása, illetve érdemes megfontolni akár egy szállodafejlesztést is az Avason.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!