Budapest után Miskolcon, a Géniusz Könyváruházban dedikálással egybekötve mutatták be az Angliában élő Noll-Szatmári Enikő személyiségfejlesztő mentor, író Bezárva - Minden, ami a fősodratú médiában a covidjárványról kimaradt című művét. A szerzőt Ormay Péter fogorvos kérdezte.
A kötet az író személyes szemszögéből láttatja Magyarország 2020-tól 2023 októberéig terjedő időszakát, kiegészítve nemzetközi vonatkozásokkal, magyar és külföldi szakemberek személyes beszámolóival.
Noll-Szatmári Enikő nemcsak szemlélője és elszenvedője volt a pandémia eseményeinek a lezárások idején, hanem aktív alakítója is. A szerző aktív résztvevője volt több, a szigorítások ellen 2021-ben szervezett budapesti és miskolci tüntetésnek.
– Engem, mint ahogy szerintem másokat is, hidegzuhanyként ért az, hogy nem lehetett kimenni a házakból, hogy maszkba kellett járni. Sokkoltak a lezárások, a szigorítások, amelyekre nem voltam felkészülve, minden sejtem tiltakozott ellenük és elkezdtem társakat keresni, amely végül országos mozgalommá nőtte ki magát. Szerintem embertelen volt az, amit velünk akkor csináltak – mondta a szerző, aki szívfájdalomként élte azt meg, hogy a magyarok szó nélkül engedelmeskedtek a hatalomnak, és minden szabályt betartottak, amit követeltek.
– Az abnormális lezárások és a beoltottság magas aránya a médiának és a cenzúrának köszönhető. A forgatókönyv mindenhol ugyanaz volt – jelentette ki a szerző és felsorolta, hogy mi mindenről hallgatott és hallgat most is a média. Ezek: a kordonkarácsony, az oltatlanok elbocsátása, az Agenda programjai, az újszerű ellenállási formák, a holland gazdatüntetés, a protokolltól eltérő gyógymódok. Noll-Szatmári Enikő azt is elmondta, hogy a média a politika érdekeit szolgálja, gyakorlatilag mindent elhallgat, amit pedig a felszínre hoz, azt eltorzítja és a saját, valamint a politika érdekekre használja fel.
Úgy látja, hogy a történéseknek a gyerekek voltak a legnagyobb kárvallottjai, de információi szerint megnövekedett a válások száma is a Covid időszak után.
Noll-Szatmári Enikő úgy véli, hogy 2024-ben eljött végre az ideje annak, hogy azok, akiket rémhírterjesztéssel piszkáltak, revansot vegyenek az elszenvedett sérelmeikért.
Mementónak szánt könyv a pandémia történéseiről
Ez is érdekelhet
Azt hirdette, amiben hitt
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.
Egész héten hangos
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
