Ugrás a tartalomra

Menekült átutazókkal a fedélzeten

Létrehozva
A miskolci cserkészekkel szervezett telephely-bejárást az MVK Zrt. a háború elől városunkba menekült ukránoknak csütörtök délután.
Kép
Fotók: Parai Roland

– Munkatársaink fontosnak tartják az Ukrajnából érkezett menekültek támogatását, ezért szívesen fogadták a mostani csoportot is – számolt be stábunknak Feledy Péter a bejárásról, melynek során az Ukrajnában dúló háború elől menekült, jelenleg Miskolcon tartózkodó gyerekeket és szüleiket fogadták.

Kép

Az MVK Zrt. üzemeltetési csoportvezetője elárulta: a Magyar Cserkészszövetség kereste meg őket, amire a közlekedési vállalat vezetősége örömmel mondott igent. Így kerülhetett sor a másfélórás telephelyi céges bemutatóra.

A Magyar Cserkészszövetség az UNICEF felkérésére kezdett programokat szervezni a menekülteknek. Azóta is igyekeznek minél színesebb elfoglaltságokkal előrukkolni számukra. Tapasztalataik szerint az ilyen alkalmak sokat javítanak a hangulatukon.

Kép

– Nagyon sok olyan programot szervezünk a családoknak, fiataloknak, szülőknek, gyakorlatilag minden korosztálynak, ami kirángatja őket az apátiából. Rendkívül fontos a „lelki elsősegély” – hangzott el Jerney Pétertől, a II. Cserkészkerület elnökétől.

Egy nagyjából tízfős csoportot fogadtak a Szondy György utcán, akik olyan helyekre is bejuthattak, mint például a műhelycsarnokok. De megismerkedhettek a villamosok, buszok működésével is, beülhettek a sofőrfülkébe, a próbaüzemben működő elektromos buszt is kipróbálhatták, mindemellett a töltőállomást is megleshették.

Kép

– Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy Miskolc szívesen fogadott minket, tényleg nagyon sok programon vehettünk részt. A szállodában, ahol most lakunk, mindenről gondoskodnak. Emellett ingyenesen tanulhatunk magyarul is – nyilatkozta anyanyelvén a Miskolc Televíziónak Leszia Guszakova, aki két kisfiával érkezett Magyarországra még márciusban.

Ez is érdekelhet

Jótékonysági koncert. Fotó: Osztie Tibor
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.
Francia hangulat A Fekvő Róka Cukrászdában
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Saját kezűleg készíthettek francia desszerteket. A Fekvő Róka Cukrászdában előkerültek a mézeskalácsok.
Monstre nyári zenei fesztivál Miskolcon? Nem voltunk elkényeztetve eddig
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Az elmúlt bő tíz év termése vékonyka, nagy nyári zenei fesztivállal adós maradt Miskolc.
Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
MiskolcÉletmódEgyház
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.