Ugrás a tartalomra

A Mercedes-Benz Miskolc a DVTK új autós partnere

Létrehozva
A Mercedes-Benz Miskolc októbertől hivatalosan is a DVTK multisportklub kiemelt támogatója és új autós partnere.
Kép
Aláírtak. Fotó: Osztie Tibor

- Kollégáimmal sokat dolgoztunk az elmúlt években azon, hogy a DVTK a legnagyobb régiós multisportklubbá váljon, és olyan országosan is ismert és elismert sportmárkát építsünk, amely valós marketing-kommunikációs értékkel bír a régió legeredményesebb vállalkozásai számára is - kezdte mondandóját a pénteki sajtótájékoztatón Sántha Gergely.

A DVTK elnöke szerint ugyanakkor egy ilyen nagy klub működtetéséhez megfelelő partnerekre is szükség van, olyanokra, akikkel meg tudják osztani céljaikat, sikereiket és a régió integrálásában, építésében vállalt szerepüket is.

Ennek jegyében negyven darab Mercedes gépjármű segíti majd a klub munkatársainak mindennapi munkavégzését - erről már a Mercedes-Benz Miskolc ügyvezetője beszélt. Balogh József elmondta: az autóflottát hibrid és teljesen elektromos meghajtású gépjárművek alkotják. Kiemelve, ez is tükrözi a klub és a cég környezettudatos gondolkodását.

Mint azt a résztvevők elárulták: a gépkocsik teljes szervizelését és karbantartását magára vállalta a támogató, vagyis lényegében csupán az üzemanyaggal kell törődnie a DVTK-nak, és azzal sem különösebben sokat, pláne úgy, hogy az elektromos járművek töltési megoldásain a felek együtt dolgoznak majd.

Az autók tehát nem csak környezetkímélőek, de extrémen alacsony költséggel üzemeltethetőek is.

Preview Image
És még sok-sok fotó Osztie Tibor képgalériájában. Katt a képre!

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.