Az egyik ilyen törekvés az Újgyőri főtérre szánt emlékmű, amely kezdeményezést a városi önkormányzat karolta fel. A Kraitz Gusztáv által készített szoborkompozíció az eredeti tervek szerint már állhatna, de a járvány- és karanténhelyzet miatt elhalasztották a felállítását; jövő tavasz a jelenleg kitűzött határidő. Előzetes látványtervek alapján a nagyközönség is megismerhette már az elképzelés lényegét, miként is nézne ki a hajdani „Marx téren”, a Diósgyőr-Vasgyár központi közlekedési csomópontjában megjelenő látványosság.
Az emlékmű magvát képező, valamikori valóságos ipari objektumot megjelenítő fődarabot szokás úgy emlegetni, hogy „kokilla”, de igazából az acélgyártás folyamatának egy másik, ugyancsak fontos és emlékezetes alkatrészéről van szó.
Amit Kraitz Gusztáv szobrával megformálni igyekezett, az nem más, mint egy salaküst. Hogy egész pontosan mi is a salaküst és hogyan használták, azt a Hámorban működő Kohászati Múzeum vezetője, Harcsik Béla segítségével idézzük fel.
- A kohászat szükséges mellékterméke a salak. Egyrészt összegyűjti a fémolvadék szennyezőit – kezdte a magyarázatot a szakember –, másrészt elszigeteli a fémet a légkörtől. A salak úszik az olvadék tetején, ezért könnyen eltávolítható. A vas- és acélgyártás során képződött salakot hasznosítják, a szeparálást követően a fémtartalmát visszaolvasztják, a nemfémes részt a magas kalciumtartalmának köszönhetően az építőipar - úgymint cementgyártás, pályaborítás, útalap és a többi - dolgozza fel.
Amikor pedig a gyártás során eltávolították a salakot, és acélból öntött, több köbméteres üstökben fogják fel, majd olvadt állapotban szállítják ki a salakhalnára, ott visszahűtés céljából kiöntik. Ennek, vagyis a halnán történő kiöntésnek a fény- és hanghatására még miskolciak ezrei emlékezhetnek, különösen akik a Győri kapuban éltek az LKM működése idején, de távolabbi városrészekbe is ellátszódott és elhallatszódott az esemény, vörösre festve az égalját, és kilométerekre terjedő pokoli zajt keltve. A fényjelenség különösen este, sötétben bizonyult különlegesnek és emlékezetesnek. Akik a diósgyőri salakhalnáktól látótávolságra laktak, azok éjszakánként megcsodálhatták az eget beragyogó fényjátékot. Mindezt azért fontos ilyen részletesen felidézni, mert éppen ezt a jelenséget eleveníti meg az Újgyőri főtérre szánt emlékmű. A célja azáltal is megőrizni, elevenen tartani a 250 évvel ezelőtt, Mária Terézia engedélyével, Fazola Henrik által alapított Diósgyőri Kohászat és későbbi testvérüzeme, a Diósgyőri Gépgyár emlékezetét. A szobrot alkotó művész koncepciója, hogy a salaküstből időnként feltörő fény szimbolizálja a nyersvas- és acélgyártást.
Régi fotókat keresünk
Olyan fényképeket keresünk, amelyeket évtizedekkel ezelőtt az esti égboltot sárgás-vörösre színező salaköntésről készítettek a közelben élők a Győri kapu térségében. Az olvasók által meglelt és a Miskolci Napló szerkesztőségéhez eljuttatott fotókat a dósgyőri kohászat két és fél évszázados jubileumát ünneplő cikksorozatunk következő részének illusztrálásánál szívesen használjuk majd. A fotókat az info@mikom.hu emailcímre várjuk.
