Ugrás a tartalomra

Az intézmény és a fenntartó is támogatja – Horváth Zitát jelölik a rektori posztra

Létrehozva
Az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma múlt pénteken megtartott ülésén egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolja az intézmény következő vezetőjének.
Kép
Pro_urbe_prof_Horvath_Zita_20250404-ot_07.jpg
Fotó: Osztie Tibor

A Miskolci Egyetem Szenátusának döntését megerősítő állásfoglalást a testület felterjeszti a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős miniszteréhez, a kinevezésről a végső döntést a köztársasági elnök hozza meg.

Az új rektor megbízatása 2026. február 1-jétől öt évre szól – tájékoztatott az intézmény honlapja.

Horváth Zita 2020. augusztus 1-jétől tölti be a vezetői pozíciót a Miskolci Egyetemen. Ő az első női és bölcsész rektora az intézménynek. Ahogy megválasztását követő portrénkban is elmondta, Zala megyéből hosszú út vezetett számára Miskolcra, de mára másik otthonának tekinti a borsodi megyeszékhelyt.

– Sokkal szebb ez a város, mint azt sokan gondolják. Hozzáteszem, megpályázhatnám Miskolc jószolgálati nagykövete címet is, annyi dunántúli rokont, barátot hozok el ide évről évre. És mindenki úgy távozik, hogy egy kellemes és élhető város képét viszik magukkal. Szeretem járni a Bükköt is; a göcseji dombok után nem biztos, hogy egy alföldi városban egyetemista maradtam volna – fogalmazott.

Öt évvel ezelőtti megválasztását követően hangsúlyozta: egy sokkal versenyképesebb, hatékonyabb, a 21. század kihívásaira gyorsabban reagálni képes intézményt szeretnének kialakítani, amihez menedzser-szemléletre van szükség a vezetők részéről.

– Meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk, és nem várhatjuk el, hogy a cégek kopogtassanak nálunk. Az eszközparkot, az infrastruktúrát 21. századi színvonalra fejlesztjük, hogy aztán ki tudjuk szolgálni a vállalatokat. Azt remélem, a rektori ciklus végén már első ránézésre is érzékelhető lesz, hogy az egyetem más lett. De a változás nem csak egy épület kérdése: a fejekben, a mentalitásban is változtatni kell – vélekedett akkor.

A Miskolci Egyetem rektora idén megkapta Az Egyetemért – A Városért díjat. Amint a méltatásban is olvasható, Horváth Zita nem csak oktatója, de hallgatója is volt korábban a város felsőoktatási intézményének. Itt szerzett történelem szakos bölcsész és középiskolai tanár diplomát 1997-ben, majd PhD-fokozatát 2001-ben. Rengeteg szállal kötődik tehát Miskolchoz.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.