Mestermű az örök káoszról
A Mester és Margarita, mely a harmincas évek sztálini diktatúrájában született és annak rendkívül szórakoztató, egyben elrettentő krónikája, harminc évig nem kerülhetett nyomtatásba. Azóta viszont milliók kedvence, kultikus olvasmány, ami színpadon is gyakran, mindig megújuló formában kel életre. A Miskolci Nemzeti Színházban most Szőcs Artur viszi színpadra Bulgakov művét, melyet Szőllősy Klára fordításának felhasználásával Ari-Nagy Barbara alkalmazott színpadra, a dramaturg Sándor Júlia.
Egy tikkasztó májusi délutánon Moszkvában megjelenik a Sátán. Nem véletlen, hogy épp ide érkezik, hiszen tombol az ateizmus, diadalát üli a bürokrácia és a kisstílűség. A város néhány óra leforgása alatt szürreális események színtere lesz. Megtelik új betegekkel az elmegyógyintézet, fontos emberek tűnnek el, majd bukkannak fel ezer kilométerrel odébb, a színházban pénzeső hull a megvadult közönségre és a Szadovaja utca egyik ablakából meztelen boszorkány száll az ég felé. Ez a sok, látszólag széttartó esemény azonban végső soron egyetlen célt szolgál: elégtételt ad egy hallgatásra ítélt írónak, az író szerelmének, Margaritának és egy Pilátusról szóló, tűzbe vetett regénynek.
– Egyfelől egy mestermű az örök káoszról, ami változó formában újra meg újra körülveszi az életünket. Másfelől, bár a regény a sztálini diktatúrában született, elsősorban az emberről mesél benne Bulgakov. Az emberek pedig nem sokat változnak, éljenek bármilyen történelmi korban vagy rendszerben. Nagyon sok jó szerepet kínál a regény, de mi az adaptációt készítő Ari-Nagy Barbarával szerettük volna, ha mellettük egy évezredeket átívelő karként fontos szerepet kap a mindenkori tömeg is, akiket a színház énekkara alakít. Ez önmagában megteremt a több idősíkon játszódó történetben egy kozmikus egységet – mondja Szőcs Artur rendező, aki szerint A Mester és Margarita egy időtlen történet, a különböző idősíkok szereplői a mában is gond nélkül elképzelhető emberi helyzetekben találják magukat, és nem is viselkednek bennük másképp, legyenek akár az ókori Jeruzsálemben vagy a harmincas évek Moszkvájában. – Követtük a regény cselekményét, de a mi előadásunkban sokszor közös térben, párhuzamosan játszódnak a különböző idősíkok jelenetei, és a szereposztással is igyekeztünk kapcsolatot teremteni az idősíkok között. És persze óhatatlanul is beszűrődik a mesébe a jelenkor – avat be a rendező.
– Egy minden ízében különleges világú egész estés előadásra számíthat a néző, amelyben a prózai előadásoktól megszokottnál jóval nagyobb szerepe van a zenének, mely legnagyobb részt Cser Ádám zeneigazgató munkája. Mellette pedig egy igazi, néhol költői, néhol filozofikus nagy mesére a földi és földöntúli hatalmak hálójában nyugalmát kereső esendő emberről – ajánlja Szőcs Artur az előadást.
Woland szerepében Bodoky Márkot láthatja a közönség. – Többször olvastam a regényt, először kamaszkoromban, majd az egyetemen, valamint most is újból elővettem és ez alkalommal, ahogy mindig, teljesen más élményt nyújtott. Őszintén mondhatom, hogy az egyik kedvencem – meséli a színművész, aki szerint a Sátán eljátszása nem életkorhoz kötött. – Wolandnak nem a testén látszik a kor. Az ő jelentősége évezredekre nyúlik vissza, így nem a teste „dönti el” az ő korát. Én nem 29 éves vagyok ebben a darabban, hanem a Sátán, aki egy kortalan figura – vélekedik Bodoky Márk. – Szeretem nézni a többieket, amikor épp nem vagyok színpadon. Artur egy nagyon eredeti és szép világot álmodott meg A Mester és Margaritának. Olvasni és színpadon látni Bulgakov művét teljesen más élmény, szerintem érdemes mindkettőt megélni – osztja meg gondolatait a színművész.
Korábban már rendezte Bulgakov művét, Keszég László ezúttal azonban nem rendezőként vesz részt az előadásban; ő alakítja ugyanis a Mestert, így a közönség színészi minőségében is megismerheti őt. – Volt szerencsém rendezni, olvastam és hangoskönyvben is hallgattam A Mester és Margaritát, ami szerintem minden idők egyik legjobb regénye. Most pedig az a megtiszteltetés ért, hogy én játszhatom a Mestert – mondja Keszég László, akit kollégái egyébként egy régi poén miatt azóta is Mesternek szólítanak. – Én tartottam a színészmesterség kurzust egy leendő rendező osztálynak a Színművészetin, akikkel épp egy előadást készítettünk. Nekik is azt mondtam, mint rendezőként a színművészeknek, akikkel dolgoztam: csak annyit kérek, hogy mindig azt csinálják, amit mondok, és szólítsanak Mesternek. Ezt a mondatot Solti György karmestertől kölcsönöztem, aki a Stúdió 82 című televíziós műsorban adta ezt a választ, amikor megkérdezte tőle a riporter: „Hogy szólíthatom?” „A Mester jó lesz”. Egy kicsit ironikus poén volt részemről, de a Mester megszólítás azóta is rajtam ragadt – avat be a részletekbe Keszég László.
– Nagyon sok mindent ad a mű azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen az egyén viszonya a nagy folyamatokhoz. Ezalatt országos és globális jellegű társadalmi, politikai változásokat értek. Az egyes szereplő sorsából lehet általános következtetéseket levonni. Megmutatja, hogy mi lehet egy szerelem, egy értelmiségi, vagy egy mindentől picit különböző gondolat sorsa. Rengeteg fordulat van benne, mint egy Winnetou-regényben – osztja meg gondolatait a rendező-színművész. – Az az igazán csodálatos A Mester és Margaritában, hogy a „lélektani” rész és a „kaland” rész mennyire szervesen kiegészíti egymást. A két párhuzamos idősík egészen fantasztikusan társul – meséli - saját bevallása szerint úgy, mint az az ember, aki rajongva olvassa a regényt - Keszég László. A színművész-rendező szerint csak bizonyos százalékban új dolog, hogy ő most színészként is közreműködik, hiszen már több mint tíz éve szervesen részt vesz a társulat változásában, épülésében. – Úgy látom, hogy érdeklődéssel néz a társulat, mint bogarat a fény alatt, amolyan „na, mit tudsz Mester?” módon – mondja jókedvűen Keszég László.
