Ugrás a tartalomra

MiNap-indító (2023.03.04.) - Időjárás, útinform, horoszkóp

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 04. szombat 08:10
Napos, száraz idő várható szombaton, a tizenötödik  Miskolci Kocsonyafesztivál második napján is. A rendezvény miatti útlezárások viszont továbbra is érvényben vannak, mutatjuk a részleteket.
Fotó: Juhász Ákos

Időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint az éjszaka képződött köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet gyorsan megszűnik, és estig túlnyomóan derült, napos, száraz időben lesz részünk. Ezt követően észak felől felhősödés kezdődik, de számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Útinform

A Városgazda útinformáció következnek.

Útlezárás:

Lezárták a forgalom előtt a Patak utcai kavicsos nagy parkolót, a Városháza Hunyadi utcai bejárata előtt lévő parkolóhelyeket, a Kazinczy utca Nagy Imre utcai kihajtójától a Villanyrendőr felé vezető szakaszát, a Régiposta felé azonban továbbra is ki lehet majd kanyarodni.

Szombat reggel 6:30-tól azonban ez utóbbi szakaszt is lezárják, egészen a sarki kisvendéglőig, az autósok a Régiposta utcára fordulva hajthatnak majd tovább. Péntek reggel 6:30-tól lesz érvényben lezárás a Hunyadi utcán a Városháztér felé a Bartók tér sarkától. A Csizmadia közbe, a Kandia utca felé már február 28-án, kedd reggeltől nem hajthatnak be a gépjárművek.

A Meggyesalja utcára a Reményi Ede utca – Rácz György utca között, kizárólag a lakó és az odairányúló célforgalom behajtása engedélyezett.
A korlátozás ideje alatt a környéken torlódásokra kell számítani. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.

A jelzőlámpák a Petőfi utca 1-3. szám előtt, a Kálvin J. utca - Erzsébet tér nagy parkolónál, illetve a Meggyesalja u. – Rácz György utca kereszteződésében sárgán villognak.

A jelzőlámpák az Ilona u. – Malomszög u. kereszteződésben sárgán villognak a Kocsonyafesztivál miatt!

Félpályás terelésre lehet számítani:

Acél u. – Kavics u. kereszteződés
Báthori sor 103. és 105.
Bellervölgy u. 12.
Benedek E. u. 1.
Csehov u. 2.
Csermák A. u. 67.
Csokonai V.M. u.12.
Dorottya u. 6.
Erenyő u. 106.
Katowice u. 25.; 29.
Mikes Kelemen u. 4.
Nyár u. 18.
Negyvennyolcas u. 3-5.
Pillangó u. 12.
Selyemrét u. 2.
Szeretet u. 4.
Tokaji F. 2.
Vasöntő u. 5..
Vécsey u. 14.
Zsolcai kapu 14.

Horoszkóp

Kos
Magad is meglepődsz, milyen jól alakulnak a dolgok, de ezt csakis a kitartó munkának köszönheted. Ha korábban nem fektettél volna ennyi energiát valamibe, most nem haladnának szinte maguktól a dolgok.
Bika
Végre elég magabiztosnak érzed magadat ahhoz, hogy megnyílj valaki előtt, hogy képes legyél átadni neki a gondolataidat, és elhidd, hogy ő tiszteletben tartja majd azokat. Fontos és megható pillanatok ezek.
Ikrek
Sosem zavart, ha valakinek a véleménye nem egyezik a tiéddel, de vannak dolgok, amiket nem tudsz tolerálni. Ha másokról kiderül, hogy igazságtalanul bántak valakivel, még az is lehet, hogy erre a ti jó viszonyotok is rámegy.
Rák
Lépésről lépésre haladsz a terveid megvalósítása felé, és még ha ma egy kis időt is szánsz a lustálkodásra, vagy a családodra, a munkát se hanyagold el, mert a következetes, apró lépések visznek el a célodhoz.
Oroszlán
Csalódhatsz valakiben, akire eddig felnéztél, de nem szabad hagynod, hogy ez túlságosan letörjön. Egyetlen ember sem hibátlan, és a rossz tulajdonságok nem vesznek el a valódi érdemek értékéből.
Szűz
Szeretnél magad mellett tudni valakit, de azt is megérted, hogy őt a kötelességei most máshová szólítják. A nap végén azért majd megoszthatjátok egymással a fontos pillanatok élményeit.
Mérleg
Nem szereted a konfliktust, de az sem okoz neked problémát, hogy kiállj a saját véleményed mellett. Ha kell, határozottan szembemész valaki állításaival ma azért, hogy az igazadat bizonyítsd.
Skorpió
Képes vagy egyszerre több területen is helyt állni, és ez nem csak a céljaidnak, de a saját egódnak is jót tesz. Azért legyél óvatos, mert a túlságosan nagy önbizalom figyelmetlenné tehet.
Nyilas
Tudod, hogy most szükséged van egy kis segítségre, de szeretnél meghúzni egy határvonalat, amin túl senki nem léphet az életedbe. Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű ezt másokkal is elfogadtatni.
Bak
A leggyorsabb megoldást most az jelenti, ha elébe mész a problémáknak, és nem várod meg, amíg a nehézségek találnak rád. Tegyél ellenük valamit már az előtt, hogy nagyobb bajt okoznának.
Vízöntő
Úgy érzed, valaki hazudik neked, ráadásul olyanról lehet szó, akinek te már többször is segítettél. Nem bölcs dolog a kézbe harapni, ami enni ad, és ezt majd ő is megtanulja a saját kárán.
Halak
Azt gondoltad, hogy állsz elég jól valamivel ahhoz, hogy szünetet tarthass, de most kiderül, hogy egy kis elmaradás is komoly gondokat szül. Könnyebb előre gondolkodni, mint utólag orvosolni a bajt.

Forrás: bien.hu

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!