Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2024. 10. 15.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

Létrehozva

Időjárás

Főként hazánk északi és keleti felében indul erősen felhősen vagy borultan a nap, és még elszórtan - de egyre kevesebb helyen - előfordulhat eső, záporeső. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet, de néhol maradhatnak tartósan felhős körzetek. Összességében a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütésre van kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik, majd délután mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet. Késő estére 3 és 13 fok közé hűl le a levegő – írja reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Levegőminőség

Miskolc-szerte jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Útinform (a Miskolci Városgazda Facebook-oldala szerint):

Vasúti átjáró ideiglenes lezárása:

A MÁV megrendelésére történő vágány- és átjáróépítés miatt folytatódik a Miskolc környéki vasúti átjárók lezárása a Bogáncs utca környékén.

A Miskolc, Bogáncs utca – 80 sz. v.vonal 1778+17 sz. közút - vasúti átjáróban: 

2024. október 13. (vasárnap) 07:00 és október 15. (kedd) 18:00 között teljes pályás útlezárásra kell számítani. 

A jelzett időszakokban a terület megkerülésére a 304-es út használata javasolt (Miskolci utca - Kistokaji körforgalom iránya). A teljespályás útlezárás miatt a beruházó az arra közlekedők türelmét és megértését kéri.

Attila u. 3
Asztalos u. 11
Árpád út.73
Balassi u. 12
Balassi B. u. 26
Barlang u. 4
Bartók Béla u. 39
Baross G. u. 13.
Bíró u. – Gépész u. kereszteződés
Endresz Gy. u. 30.,
Egres u.3
Előhegy u. 14
Előhegy u. 96
Erzsébet sétány 5
Eszperantó u.-Szűcs S.u. kereszteződés 
Farkas A. u. 1
Farkas A. u. – Bádogos u. kereszteződés 
Forrásvölgy u. 12
Franklin B. u. 12
Geró u 29
Gőz u. 8
Győri kapu 42.
Honszerző u. 7
Hóvirág u.-Baráthegyalja u. sarok
Kassai u. 2-4
Kassai u. 42
Kavics u. 52
Kázmér u.1
Kis-Kőkötő u. 75
Kolozsvári u. 26.,
Koppány u. 13
Koppány u. 16
Kőrösi Cs. S. u. 1
Lauday u 1.
Lehár Ferenc u. 27
Medgyessy u. 4
Medgyessy u. 8
Mélyvölgy u. 8
Miklós u. 36
Nagy Lajos király u. 3
Nagyszebeni u.1.
Nyár u. 34
Nyitrai u. 1
Reisinger u. 19
Róna u. garázssornál
Sályi u. 1.
Soltész N.K.u. 30
Soltész N.K. 92
Soltész N.K.u.137
Szabó Zoltán u. 5
Szamóca köz eleje
Szarkahegy u. 6 
Szarkahegy u. 22
Tamási Á. u. 8
Tapoly u. 8.,
Tass u.
Tass u. – Álmos u. kereszteződés 
Táncsics tér (Emlékműnél)
Templom tér 1-3
Topiczer u. 58.,
Vologda u. 16
Zsigmondy u. 8.,

Horoszkóp

Kos
Nem minden alakul úgy, ahogyan eltervezted, és ez bosszantó lehet. Nem érdemes azonban nagyobb feneket keríteni az ügynek, mint amekkorát érdemel. Nem sikerülhet mindig minden, és azért a dolgok ennél sokkal rosszabbul is alakulhattak volna.

Bika

Mindegy, hogy milyen területről van szó, te szereted kihozni magadból a maximumot. Vigyázz azonban, hogy ne erőltesd túl magadat valami olyasmi miatt, ami nem is éri meg a fáradtságot. Gondold át, hogy tényleg fontos ügyről van-e szó, vagy csak bizonyítani akarsz valakinek.

Ikrek

Most keményen kell hajtanod, ha minden munkádnak a végére akarsz érni, de szerencsére a cél eléggé motiválttá tesz. Ugyan nem lesz könnyű dolgod, de végül minden nehézséggel leszámolsz majd, és siker koronázza a munkádat.

Rák

Hiába próbálkozol keményen, ha az alapanyag hibás, akkor te sem tehetsz csodát, gyenge alapokra nem lehet erős várat építeni. Ha te minden tőled telhetőt megtettél, nincs okod rosszul érezni magadat az események miatt.

Oroszlán

Meg kell tanulnod nemet mondani, különben ma egy olyan helyzet közepén találhatod magadat, amiből nem lesz kiút, és komoly árat kell majd fizetned azért, hogy a büszkeségedet nem tudtad félre tenni egy szó erejéig.

Szűz

Sokan fordulnak hozzád segítségért, és te nem igen tudsz nemet mondani. Időnként azonban kénytelen vagy megkeményíteni a szívedet, különben azon kaphatod magad, hogy mások helyett dolgozol, és a saját teendőiddel nem haladsz.

Mérleg

Próbálj annyi dolognak a végére járni ma, amennyinek csak lehet, különben nem lesz nyugodt az éjszakád. Ha fáradt is vagy, jobb, ha kicsit megerőlteted magadat, mert amíg nincsenek elrendezve a dolgaid, úgysem tudsz nyugodtan pihenni.

Nyilas

Külön kellemetlenséget vállalsz valamiért, így érthető, ha csalódott vagy, hogy a dolgok mégsem jönnek össze. Nem ez volt azonban az utolsó alkalom, hogy labdába rúghattál, lesz még lehetőséged megszerezni, ami most nem adatott meg.

Bak

Tudod, hogy sok teendő vár még rád, de ha csak keseregsz fölöttük, azzal nem jutsz előbbre. Az egyetlen reményt most az jelentheti, ha nem sokat gondolkodsz, csak belevágsz a dolgokba, és egy nagy levegővel igyekszel mindenen túl lenni.

Vízöntő

Kétféle út áll előtted, és bár nagyon hasonlóak, az, ahová vezetnek, egészen más lehet. Nem egyszerű a mostani helyzetedből helyes döntést hozni, de mégis meg kell próbálnod, különben egyik lehetőséget sem éred el.

Halak

Neked kell a közvetítő szerepét betöltened két ember között, és ez nagyon frusztráló lehet, azonban te vagy az egyetlen, aki mindkettőjük nyelvén ért, így elősegítheted az együttműködést. Bármilyen kellemetlen is a feladat, nem bújhatsz ki alóla.

(bien.hu)

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.