Ugrás a tartalomra

Kinyílnak a kapuk, jön az Erőművek éjszakája

Létrehozva
Miskolcon három telephely nyitja meg kapuit az Erőművek éjszakája és a Távhőszolgáltatás napja alkalmából az érdeklődők előtt, a Kenderföldi Biomassza kazánház, a Tatár utcai Fűtőmű és a Kuala Kft. telephelyén található Hőközpont, ahol betekintést engednek a kulisszák mögé a szakemberek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos (képek az előző évek rendezvényeiről)

Bernáthné Barczi Judit a MIHŐ Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, október 27-én negyedik alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb Erőművek éjszakája elnevezésű programot Miskolcon, egybekötve a Távhőszolgáltatás napjával. Országszerte mintegy hetven helyszínen várják az érdeklődőket, ebből három városunkban is megtekinthető lesz ezen a napon. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az erőművek, fűtőművek, hulladékhasznosítók és víziközművek működésébe. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a tudatos energiafogyasztást és a fenntarthatóságot. 

„A Magyar Energetikai Szövetség is úgy gondolja, hogy ha egyre nagyobb figyelmet kap a tudatos energiafogyasztás, az előállítás és a felhasználás, akkor okosabban fogunk bánni az energiaforrásainkkal is, és így a környezetünket is jobban megóvjuk” – ismertette a főmunkatárs. 

Kép

Október 27-én délután a MIHŐ és az MVM három telephelyen nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt: a Kenderföldi Biomassza kazánházban, a Tatár utcai Fűtőműben és a Kuala Kft. telephelyén lévő Hőközpontban, ahol betekintést engednek a kulisszák mögé a szakemberek. A látogatók többek között megismerkedhetnek a faapríték tüzelésű kazánházzal és a korszerű távfelügyeleti rendszerrel is. A biomassza kazánházban lehetőség lesz betekinteni a Kilián városrész és a Dorottya utcai hőkörzet megújuló energiaellátását biztosító három megawattos kazán működésébe. 
Bónuszként Dr. Póliska Csaba egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Energia-, Kerámia- és Polimertechnológiai Intézetéből érdekes fizikai kísérleteket mutat majd be a közönségnek. 

Kép

Az esemény ingyenes, az előzetes regisztrációra csütörtökön délig van lehetőség. A másfél, kétórás programok délután 2, 4 és 6 órakor indulnak. Az ország legnagyobb energiaipari eseményére az erőművek éjszakája internetes oldalon lehet jelentkezni.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.