Ugrás a tartalomra

Mindent vitt

police.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 14. péntek 13:18
A rendőrök azonosították és elfogták azt a szendrői férfit, aki ittasan anyagi káros közlekedési balesetet szenvedett, majd hátrahagyta autóját, amellyel egy sor szabálysértést is elkövetett.
Forrás: police.hu

Az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei csütörtök hajnalban Szendrő belterületén egy balesetet szenvedett autóra lettek figyelmesek az egyik utcában. A gépjármű sofőrjét azonban nem találták a helyszínen. Később azonban azonosították a gépjármű 19 éves sofőrjét, akinél az alkoholszonda pozitív értéket jelzett, így feltehetően ittasságából kifolyólag kormányozta autóját az árokba. A fiatalembert a rendőrök vér- és vizeletvizsgálatra előállították.

12 hónapra eltiltották a járművezetéstől, és 170.000 forint pénzbírsággal sújtották az alábbiak miatt:

  • a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel,
  • a járművet az okmányiroda a forgalomból kivonta (nem rendelkezett rendszámtáblával és érvényes forgalmi engedéllyel sem),
  • a jármű a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek nem felelt meg, mivel – többek között – az első szélvédője hiányzott,
  • a sofőr a gépjárművet megvásárolta, azonban a 15 napon belüli átíratási kötelezettségének nem tett eleget.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

További hírek

Olvasnivaló