Ugrás a tartalomra

Miskolc az elesettekért is fejlődik

Létrehozva
Tavaly év végén indított sorozatunk utolsó részében ezúttal néhány helyi szociális és társadalmi fejlesztést elevenítünk föl a közelmúltból.
Kép
A szociális és köznevelési osztály épületét 275 millió forintból korszerűsítették. Fotó: Juhász Ákos

Óvodák, bölcsődék, orvosi rendelők megújítása, utak és kerékpárutak építése, csapadékvíz elvezetése, a város turisztikai értékeit növelő beruházások – erre fordította a miskolci önkormányzat a 2023 végéig rendelkezésére álló 35 milliárdos EU-s keretét. A történelmi léptékben is jelentősnek bizonyuló fejlesztési ciklus helyi korszerűsítései, átalakításai, újjá- és felépítései jellegükből fakadóan gyakran a széles publikumtól elrejtőzve, csak meghatározott kör közvetlen megélésével és megelégedésével találkozhatnak. 

Mindennek keretében a polgármesteri hivatal Petőfi u. 39. szám alatt található szociális és köznevelési osztálya épületének energetikai korszerűsítését közel 275 millió forintos bruttó támogatással valósították meg. Ennek során kicserélték a homlokzati nyílászárókat, és az épület utólagos külső oldali hőszigetelést kapott, de a lapos tető hő- és vízszigetelését is ezzel egy időben újították fel. A gépészeti rendszer korszerűsítése révén új radiátorokat és csőhálózatot építettek ki, a meleg vizet immár villanybojlerek biztosítják. A tetőfelületre napelemek kerültek a környezetbarát elektromos energia előállítása érdekében. Az épületet akadálymentessé tették az újonnan kialakított parkolóval, bejárattal és mosdóval. 

A MESZEGYI - Szépkor Szolgáltatási Központ közel 60 millió forintból újult meg, miután nem volt alkalmas az idősek megfelelő ellátására és kiszolgálására, illetve a személyzet szociális igényeinek kielégítésére sem. 

Helyet adtak 

A Mátyás király utca 15. szám alatt található ingatlan szolgáltatási központjának építészeti, gépészeti és elektromos felújítását, infrastrukturális fejlesztését, energiahatékonysági korszerűsítését és akadálymentesítését végezték el a szakemberek, akik így egyebek mellett hőszigetelték az épület homlokzatát és tetejét, továbbá az ablakokat és bejárati ajtókat szárnyszerkezetűre cserélték. 

Több mint 175 millió forintból kapott új épületet - a Kassai utca 19. szám alatti Heim Pál Bölcsődével sokáig egy épületben működő - a családsegítő és gyermekjóléti ellátást biztosító Kassai utcai Területi Szolgáltatási Központ a fent említett helyszínen, ahol a projekt keretében három épületszárnyat is fel tudtak újítani az önkormányzati tulajdonú ingatlanon. (Mindezzel a Heim Pál Bölcsőde férőhelyei is növekedni tudtak, ahogy arra korábbi részünkben már kitértünk.) 

Folytatódhat a munka 

A Miskolc Holding Zrt.-vel és a kormányhivatallal konzorciumban megvalósított Miskolci Foglalkoztatási Paktum Program 2017 és 2023 közötti tevékenysége során több mint 2500 hátrányos helyzetű álláskereső találta meg a helyét az elsődleges munkaerő-piacon, miközben 308 új vállalkozás is megkezdhette tevékenységét Miskolcon. A foglalkoztatási együttműködési megállapodás keretei között 24 résztvevő cég, valamint intézmény összefogásával paktumot hoztak létre abból a célból is, hogy a város és annak vonzáskörzetére kiterjedően együttműködési partnerség alakuljon ki a munkaerőpiac érintett szervezetei, intézményei között. A Paktum révén létrejött jógyakorlatoknak és a város vezetői, valamint a gazdasági szereplők között kialakult párbeszédnek, partnerségnek köszönhetően a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési Igazgatóságának támogatásával a jövőben is folytatódhat a munkaerő-piaci szereplők eredményes együttműködése.
 

Ez is érdekelhet

Virágos Magyarország
Hajnali fagyok után szeles, gomolyfelhős időnk lesz szerdán
MiskolcKörnyezet
Szerdán derült, gyengén felhős idővel indul a nap, de délutánra a megnövekvő gomolyfelhők gyakran zavarhatják meg a napsütést.
Közlekedési információk szerdán Miskolcról
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda szerda reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken lesznek ma eltereléssel, bontással járó munkálatok.
Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.