Ugrás a tartalomra

Miskolc díszpolgára: Kabdebó Lóránt - Miskolcra is otthonaként tekint

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. május 11. kedd 09:47
Határ Győzőtől Szabó Magdáig – akár így is lehetne hívni a miskolci bölcsészkar alapító dékánjának vezetői időszakát.

Kabdebó Lóránt erdélyi magyar-örmény családból származó irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár jelenleg szülőhelyén, Budapesten él. 2019-ben Zugló díszpolgárának választották; a kitüntetést egyhangú szavazás előzte meg. Most Miskolcon is megkapja ezt az elismerést, a városban, ahol jelenléte korszakokat ívelt át, és amire a 84 éves professzor még mindig otthonaként tekint.

- Mint kiderült, velem együtt egy daganat is nőtt édesanyámban, akinek emiatt be kellett mennie Gyöngyösről a Rökk Szilárd utcai Budapesti Magyar Királyi Bábaképző Intézetbe, így ott jöttem a világra, ahol például Pilinszky János is – mesél a születése kalandos körülményeiről Kabdebó Lóránt, aki megnyugtatásként hozzátette, anyukáját sikerült az orvosoknak rendbe hozni.

Irány Miskolc

Édesapja mérnök volt, aki 36 hónap frontszolgálat, majd a Műegyetem elvégzése után Gyöngyösön a városi közművek mérnökeként a Mátra Trianon utáni üdülőhellyé fejlesztésén, és a városnak a nagy tűzvészt követő kifejlesztésén munkálkodott. Majd az ÉMÁSz létrejöttével az új központba, Miskolcra költözött családjával.

- Másodikos gimnazista koromban, 1951-ben, egy kései novemberi esős délutánon érkeztünk Miskolcra. A Selyemréten kaptunk lakást. Akkor még nem volt aluljáró, nem vezetett közvetlen út a pályaudvarról az Ady-hídhoz. Megvolt a fürdő, amit már akkor is „néplavórnak” hívtak, vele átellenben a templom, tetején a torony még csak félig volt készen. Már állt a kollégium, Szemben vele pedig négy kétemeletes ház. A negyedikben, ami a vonatsínekhez a legközelebbi volt, abban laktunk mi, a második emeleten. Onnan pont ráláttam az Avasi kilátó elődjére, a Rákóczi-toronyra, így szomorúan végignézhettem a forradalom idején, amikor a régi, székely típusú faszerkezetes kilátó leégett, mert eltalálta egy szovjet tank lövedéke. De figyelemmel kísérhettem, amint a régi, kitérős-rendszerű síneket felváltotta a mostani, korszerű villamos közlekedés.

Évek az Acélvárosban

- Akkoriban két fiúgimnázium közül választhattam: a Mikszáth Kálmán Gimnázium és a Földes Ferenc Gimnázium. Én kezdetektől Földes diák lettem. Amikor harmadik osztályból mentem negyedikbe, összeolvasztották a két intézményt, a nyári szünetben mi diákok költöztettük össze a gimnáziumokat – emlékszik vissza középiskolás éveire Kabdebó Lóránt, aki azt is elmondta, hogy nagyon jó pedagógusok keze alatt nevelkedett abban az időben.
- Az, hogy nem mérnök lettem, mint az apám, a tanáraimnak köszönhetem. A maga nemében mindegyik kiváló oktató volt. A diákkönyvtárat Pápay Sándor és Bándi Géza irányította, az ő szellemiségük máig meghatározó maradt tájékozódásomban és tudományos igényességemben.

Mielőtt leérettségizett volna, Kabdebó Lóránt megnyerte magyar irodalomból az országos tanulmányi versenyt. A döntő témája volt: A drámaiság Jókai regényírói munkásságában. Ez fontos ponttá vált az életében.
- Ekkor kérdeztem meg apámat, hogy nagyon megharagudna-e, ha nem a mérnöki pályát választanám. Azt felelte, a Kabdebó név ismert a szakmában, ha mérnök lennél, tudnék segíteni. Az irodalmári pályádat viszont nem tudom egyengetni. A döntés rád van bízva.

Kabdebó Lóránt, miután 1958-ban magyar-történelem szakon tanári oklevelet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1958 és 1970 között – 12 éven át – mindkét szaktárgyát tanította. Előbb a Közgazdasági Technikum ipari tagozatán és a Zenegimnáziumban, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban, volt tanárai társaságában. Kezdeményezésére helyeztek el emléktáblát a Miskolcon született Dayka Gábor költőnek (1769-1796), a Földes Ferenc Gimnázium főbejárata mellé, ahol Dayka az iskola helyén állt minorita algimnáziumban tanult. Mindemellett számos történet köti a városhoz. Felesége és két fia Miskolc szülöttei. Kisebbik fia most is Miskolc lakója családjával. Anyák napján pedig, amikor nagyobbik fiam autókirándulásra hívott, Gödöllő után árulta el a „meglepit”: erős vonzást érzett nagyanyjai sírjának meglátogatására a mindszenti temetőben. 
- Miskolcon szereztem jogosítványt 1967 körül. Akkoriban csak egy villanyrendőr volt itt. A szüleim befizettek egy Trabant kombira. El kellett érte menni Budapestre. Én akkor még azt se tudtam, mi az, hogy sebváltó. A szomszéd bácsi jött velünk, aki tudott vezetni, ő hozta haza az autót. Így kezdtem meg saját kocsival a vezetői tanfolyamot. Amikor rákérdeztem az oktatómnál, hogy a forgalmat irányító villanyrendőrnél milyen szabályok szerint kell közlekedni, azt mondta „egy ilyen van Miskolcon, kerüld ki, majd ha több lesz, tanuld meg”. Ebből rájöttem, hogy ő sem tudja, számára is ismeretlen volt a dolog.

Kabdebó és Szabó: ahol a két név összeforrt

A kandidátusi tudományos fokozatot (a mostani PhD elődjét) szerettem volna megszerezni, ehhez kértem témát a Magyar Tudományos Akadémián. Megjelent egy tanulmányom a Borsodi Szemlében, amit jónak tartottak, ezért Szabolcsi Miklós, az MTA Irodalomtörténeti Intézetének akkori osztályvezetője azt mondta, írjak Szabó Lőrincről monográfiát annak a hagyatéknak az alapján, ami akkor került az akadémiai könyvtárhoz. Így indult, hogy egy nagy nemzeti klasszikus neve a pajzsommá vált: én lettem Szabó Lőrinc monográfusa. Az én feladatom lett az ő helyét megtalálni abban a viharos században. Ez egy csoda volt.

1962-ben megszerezte az egyetemi doktori, majd 1969-ben a kandidátusi tudományos fokozatot. 1962 és 1984 között a Miskolcon megjelenő Napjaink című észak-magyarországi irodalmi folyóirat főszerkesztő helyettese és versrovatának vezetője is volt. Ő „bocsátotta útjára” – mások mellett – például Serfőző Simont is. De indította közléseivel és kritikáival pályáján Tandori Dezsőt, Oravecz Imrét, szintén nemzeti klasszikusokat, és közölte Ágh István Harangszó a tengerészért című remekművét, Feledy Gyula 12. grafikája kíséretében.

Egyetemi történetek

1949-ben a Trianon után hányatott sorsú Selmeci Akadémia bányász, kohász és gépész karai a városban találtak otthont. Ekkor a frissen megalakuló Nehézipari Műszaki Egyetem ideiglenesen a Földes Ferenc Gimnázium helyére költözött.
- Akkor már készült az egyetem kint a mocsáron. A könyvtárépület meg is süllyedt építés közben. Egyébiránt a mai napig ott áll egy remekmű, az Asszonyok című, 1969-ben készített nagyméretű mozaik, amit atyai nagybátyám, Barcsay Jenő festő, grafikus készített, a világon minden festő által nagyrabecsült Művészeti Anatómia alkotója.

Kabdebó Lóránt 1970-től a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeum osztályvezető főmunkatársa volt 1990-ig. Ez idő alatt írta meg három kötetes Szabó Lőrinc monográfiáját (1970, 1974, 1980), és szerezte meg akadémiai doktori címét (1990). 1989-től 1993-ig a megújuló pécsi Janus Pannonius Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalmi Tanszékének vezetője volt, 1991-től egyetemi tanárként. 1993-ban visszahívták Miskolcra, ahol nagy feladatot szántak neki: befejezni a valahai Műszaki Egyetem kibővítését, megszervezni a Bölcsészettudományi Kart.

- Amikor a Bölcsészettudományi Intézet kari rangra emelkedett, Mang Béla, az egyetem főtitkára, akit én „tiszteletbeli dékánunknak” neveztem állandó segítőkészségéért, és aki ifjabb éveiben autóversenyző is volt, hajnalra lehozta az éppen elkészült dékáni láncot a Pénzverdéből, hogy az akkori rektorunk, reggel a nyakamba akaszthassa az egész város által rég várt jelvényt. Meghatottan csókoltam meg karunk jogerősen viselt szimbólumát. Az igazi meglepetés ellenben egy levél formájában várt, azóta is ott van, bekeretezve professzori szobám falán: Terplán Zénó, az egyetem ikonikus professzora gyönygybetűivel gratulált karráválásunk alkalmából. Örök példaképem, akivel valaha az egyetemen együtt mutathattuk be a magyar kultúra világhírű személyiségeit, az író és gondolkodó Németh Lászlót és a könyvtár örökértékű mozaikját készítő Barcsay Jenőt.  
Két olyan hely van számomra, amit mindig a legnagyobb tisztelettel köszöntök, ha a közelében járok. Az egyik a Szent Korona, ami előtt a mai napig térdet-fejet hajtok, a másik pedig Terplán Zénó mellszobra az egyetem főépületének aulájában. Nem szégyellem, tanítványaim szeme láttára köszöntöm, és elbeszélgetek szoborrá vált mai jelenlétével.

A király leteszi palástját

Kabdebó Lóránt dékánsága idején lett Határ Győző az első, bölcsészek által javasolt író-díszdoktora a valahai, selmecbányai műszaki hagyományokra épülő akadémia utódának, aki különben is mérnöki diplomával rendelkezett, és a Rákosi korszakban internáltként a világhírű zongoraművésszel, Cziffra Györggyel egyetemben enkezükkel építették a Miskolci Egyetem campusát. 
- Ez egyfajta áttörésnek számított, ami egy szépen megírt keretes szerkezet első, de nem leghangosabb szólama lett végül. Mivel a szabályok szerint 65 éves kor felett nem lehet egyetemi tisztséget vállalni. Akkor már nyolcadik éve vezette Kabdebó Lóránt a bölcsészkart. Egy hónappal mielőtt betöltötte a fent említett kort, átadta a dékáni láncot és a talárt. A leköszönés pedig királydrámába illett. 

- Abban az évben Szabó Magda lett az egyetem általunk javasolt díszdoktora, szintén az én javaslatomra. Az ország legjobb élő írói között tartották akkor már számon, de valaha tudósnak indult, hiszen a Debreceni Egyetemen latin szakosként doktorált ifjabb éveiben. Ekkor is latin nyelven hálálta meg a kitüntetését.

A bankett után Szabó Magda félreszólította a leköszönő dékánt, szavai azóta is élénken élnek Kabdebó Lóránt emlékezetében.
- Az ünnepi banketten az évzáró szertartást, és az ünnepélyes eseményt akként hálálta meg, hogy baráti köröm jelenlétében megköszönte a szép ünneplést, majd megjegyezte: ahogy megrendezted ezt a felköszöntést és a búcsúzásodat ez olyan volt, mintha Shakespeare írta volna meg valamelyik királydrámájában.

Nem dicsekvésként mondom, akkor a debreceni magyar szak mellett talán a miskolci lehetett a legjobb az országban. Mert én nem király akartam lenni saját szemétdombomon. Vitapartnereimet hívtam kollégáknak, hadd tanulják meg diákjaink a különböző módszereket, ismerjék meg az eltérő eredményeket. Barátaim voltak, de vitapartnereim is. És felneveltük az utód generációt. Nekem dékánként  I. Tóth Zoltán, 1956-os mártír dékánunk volt a példaképem. Karalkotásunk egybe esett a rendszerváltás idejével, és egy műszaki egyetemen kellett a szokatlan viselkedésű bölcsészeknek otthont teremteni. De hisz én a kohász-diák menyasszonyom szakestélyén lettem tiszteletbeli kohász „balekké” avatva. Bennem élt a műszaki egyetem hagyománya. És az az irodalomtudományi háttér, amelyet szakmabéli társaim és akkori legnagyobb élő író és költőtársaink is elfogadtak. Áldásukat adták rá. Hiszen Miskolc eddigi legnagyobb szülöttét szolgáltam egész életemben. „Te vagy Szabó Lőrinc monográfusa” – ezzel fogadták munkásságomat, és fogadtak barátaikká mindazok, akiknek adtam szavára és akiket tiszteltem életem során.

Könyvei: Dayka Gábor költői pályája (Miskolc, 1968); háromkötetes Szabó Lőrinc-monográfiája a Szépirodalmi Kiadó gondozásában: Szabó Lőrinc lázadó évtizede (1970); Útkeresés és különbéke (1974); Az összegezés ideje (1980); Versek között (Magvető, 1980); Szabó Lőrinc hévizi versfüzete (Európa, 1980); Szabó Lőrinc (kismonográfia, Gondolat, 1985); Lakatos István (Irodalomtörténeti Kiskönyvtár, 1986); Az Újhold költői (1988); „A magyar költészet az én nyelvemen beszél.” A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében (Argumentum, két kiadásban, 1992) Jánosy István (Életünk, 1994); Vers és próza a modernség második hullámában (Argumentum, 1996); Szabó Lőrinc pályaképe (Osiris, 2001), Szabó Lőrinc „pere” (Argumentum, 2006). „Ritkúl és derűl az éjszaka” (Csokonai Kiadó, Harc az elégiáért) (2006), Rögeszmerend: Turczi István művének tragikus derűje (Balassi, 2007)., Mesék a költőről: Szabó Lőrinc-tanulmányok (Ráció, 2011), Titkok egy élet/műben (ME Szabó Lőrinc Könyvtár, 2010)., Centrum és redivivus (Parnasszus Könyvek Magasles sorozat, 1012)., „Nyílik a lélek” Kettős látás a huszadik századi lírában. Szabó Lőrinc „rejtekútja” (Ráció, 2015), Esettanulmányok? Sorsvállalások! (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2019.), Öntörvényűen.Kortárs magyar költők rögeszmerendjei (Parnasszus Könyvek Magasles XVI., 2019), Alkalmak, meglepetések. Esszék, tanulmányok (Orpheusz Kiadó, 2020.)

Interjúkötetek: A háborúnak vége lett (1983); A műhely titkai (1984); Sorsfordító pillanatok (1994); Elvesztett otthonok (2003). 
Életműinterjúk: Szentkuthy Miklóssal Frivolitások és hitvallások (1988; francia kiadása: La Confession frivole, Autobiographie d’un citoyen du Temps. Páris, 1999, Phébus); Határ Győzővel Életút I–III. (1993–95), Orbán Ottóval Színpompás ostrom (Magvető, 2016).

Szövegkiadás: A Szabó Lőrinc-életmű kiadásának irányítása, szervezése, sajtó alá rendezése, A Szabó Lőrinc-életmű kiadásának irányítása, szervezése, sajtó alá rendezése a Szépirodalmi, a Magvető, a Csokonai kiadók és a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában, valamint a Szabó Lőrinc Füzetek sorozat szerkesztése, az Osiris Klasszikusok nyolc Szabó Lőrinc kötetének irányítása és a kritikai kiadás (krk.szabolorinc.hu weblap) szerkesztése. 


 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke