Ugrás a tartalomra

Miskolc érted fejlődik: Dayka-átkötés

Létrehozva
Folyamatosan halad a Dayka-átkötés kialakítása, és a hozzá kapcsolódó utak, kereszteződések átépítése. Az új útszakasz nyomvonala már jól látható.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A Dayka Gábor utca meghosszabbítása, vagyis az úgynevezett Dayka-átkötés projekt 2022 augusztusában kezdődött el a beruházás miatt szükségessé vált bontásokkal, és azóta folyamatosan zajlik az építkezés. Az elmúlt hónapokban a kivitelező kicserélte a vízvezetékeket a Petőfi utca, Kálvin János utca és Rácz György utca beruházással érintett szakaszain, a munkálatok miatt a környéken folyamatosan változott a forgalmi rend.

A beruházás eredményeként a Dayka utca meghosszabbításával létrejövő kétsávos út váltja ki jövő tavasztól-nyártól a Rácz György utcai közlekedést. Az önkormányzat korábban hangsúlyozta, a fejlesztés célja a belváros és a Szent István tér környezete forgalmi terhelésének csökkentése.

 A tervek szerint a Dayka Gábor és a Meggyesalja utca között egy kétszer egy sávos, zöldsávval és járdával ellátott útszakasz épül meg. A kiviteli tervekben négy útszakaszt érint a beruházás: a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Rácz György utca közé esik; a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Reményi Ede utca közé esik; magát új kialakítású utat, mely a Dayka Gábor utca folytatása és a Petőfi Sándor utca rövid szakaszát, mely az új útkeresztezés területét foglalja magában.

A több mint egymilliárd forintos, TOP-os és önkormányzati forrásból megvalósuló fejlesztés részeként jelzőlámpás csomópontot építenek majd ki a Rácz György – Meggyesalja utca; Dayka utca – Meggyesalja utca; Dayka utca – Petőfi utca és a Dayka utca – Hunyadi utca között, míg Kálvin János utcánál jelzőlámpás gyalogátkelőhely létesül majd. Ezen túl az érintett utcákba becsatlakozó utak egy-egy szakasza is megújul majd.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.