Ugrás a tartalomra

Miskolc korábbi városvezetői előtt tisztelegtek

Létrehozva
A hagyományoknak megfelelően koszorúzással vette kezdetét Miskolc város napjának ünnepi programsorozata május 11-én. 

A város korábbi polgármestereinek sírjainál Veres Pál, Miskolc első embere, Badány Lajos és Szopkó Tibor alpolgármesterek, valamint Ignácz Dávid jegyző rótták le kegyeletüket.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A Deszkatemetőben Gálffy Imre és Szentpáli István, a Mindszenti temetőben Halmay Béla, Honti Béla és Tóth Dezső, a Mindszenti evangélikus temetőben Kriza Ákos, az Avasi református temetőben pedig Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán és Marjalaki Kiss Lajos síremlékénél helyezték el a kegyelet és a megemlékezés virágait.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.