Ugrás a tartalomra

Miskolc utcáin – randalírozott, rabolt, letartóztatták

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. augusztus 19. hétfő 12:33
Letartóztatásban a gyanúsított, aki egy éjjel alatt két rablást követhetett el Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított múlt csütörtökön, az éjszakai órákban egy alkalommal ököllel arcon ütötte az ittas állapotban lévő sértettet, aki az ütés következtében egyensúlyát vesztette és elesett. A terhelt ekkor a férfi nyakába akasztott, illetve a kezeivel szorított táskát a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal és iratokkal együtt elvette, majd azzal elfutott a Széchenyi István utca felé.

Kis idő múlva a gyanúsított Miskolc másik utcáján az ott tartózkodó sértettől fenyegetően pénzt kért, illetve zsebeinek kifordítására, azok tartalmának megmutatására szólította őt fel, aki ennek eleget tett. Ezután a gyanúsított a nála lévő boros flakonnal tarkón ütötte a férfit, majd a járdán fekvő sértettet több alkalommal testszerte ököllel ütlegelte. A bántalmazás során a sértett zsebéből irattartója, bankkártyája és bérlete kiesett, amiket a terhelt magához vett és a Tiszai Pályaudvar felé távozott.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását – tájékoztatták lapunkat hétfőn.

– Az elkövetővel szemben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ennek felső határa a halmazati büntetésre vonatkozó rendelkezések alapján 12 évre emelkedik. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható szabadságvesztés tartama – annak súlyossága folytán – önmagában is megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyének a megállapítását, amelyet nem zárnak ki, illetve nem csökkentenek a gyanúsított személyi körülményei sem. Nem zárható ki továbbá, hogy a terhelt tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint esetében a bűnismétlés veszélye is reális. Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges – tudtuk meg Homa-Hajdu Eszter sajtószóvivőtől.

További hírek

Olvasnivaló