Ugrás a tartalomra

Miskolci civilek fogadták örökbe az Európa teret

Létrehozva
A helyiekből álló közösség a város közterület-szépítő felhívására jelentkezett, és csütörtökön kezdték meg a munkát a belvárosi téren.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A Padtársak civil közösség és a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület (SZIVE) gondozza ebben a szezonban a belvárosban található Európa teret. Az önkéntesek csütörtök délután a virágágyások gyomlálásával kezdtek, de terveik között szerepel a virágládák és a padok festése, rendbe tétele, a növényzet gondozása és a tér jelképének számító csillagok újrafestése is – erről Kónya Zsuzsanna ügyvéd, a Padtársak egyik tagja számolt be.

- Mindenki nagyon jól tudhatja, milyen helyzetben vannak az önkormányzatok, ráadásul az elvonásokkal gyakorlatilag az embereket is sarcolja a kormány. Látjuk, hogy a Városgazda az elmúlt évekhez képest komoly erőfeszítéseket tesz a város közterületeinek rendben tartására, Miskolc azonban nagy, így a feladat a jelenlegi gazdasági helyzetben meghaladja erőforrásaikat. Lehet emiatt dühösnek lenni, és szidni az önkormányzatot, de ez az energia akár arra is fordítható, hogy megnézzük, mit tudunk tenni mi, a város lakói. Mi, a Padtársak közössége pedig úgy gondoltuk, hogy az Európa térnek szeretnénk méltó külsőt adni, hogy ismét méltó lehessen nevéhez – részletezte.

Kép

A civil közösség az önkormányzat „Fogadj örökbe egy közterületet!” című pályázatára jelentkezett. A város ezt azzal a céllal hirdette meg, hogy a városlakókkal közösen tegyék élhetőbbé Miskolc tereit, közeit, utcáit. A város főkertésze a minap.hu-nak elmondta, a felhívásra tizennégy szervezet és magánszemély jelentkezett jobbnál jobb ötletekkel.

- Van közöttük padfestéstől, terek takarításán, tisztántartásán, méhlegelők létrehozásán át egészen közösségi hely kialakításáig sokféle terv. A Padtársak Európa téri akciója az első, aminek megkezdődött a megvalósítása, de a többiekkel is folyamatos az egyeztetés annak érdekében, hogy terveiket mielőbb meg tudják valósítani – mondta Czifrusz Natália.  

Szopkó Tibor alpolgármester, a térség önkormányzati képviselőjének elmondása szerint a város 2019 őszétől folyamatosan próbál megoldást találni az Európa tér problémájára, ezért is örültek annak, hogy az általuk meghirdetett akció keretén belül érkezett be olyan pályázat, ami éppen ezzel a területtel foglalkozik.

Kép

- Szeretnénk újra élővé tenni ezt a teret, a szakemberekkel folyamatos az ötletelés, sőt már konkrét, a közterület sorsát megnyugtatóan rendező tervet is kidolgoztunk. A teljes felújítás több millió forintba kerülne, forrás hiányában azonban csak lépésenként tudunk haladni. Az, amit most a Padtársak itt elkezdek az első lépés, hiszen éppen az elhanyagolt virágágyások jelentették itt az egyik legnagyobb problémát – jelentette ki Szopkó Tibor, aki egyébként saját munkájával, illetve képviselői alapjából is támogatta a civilek kezdeményezését.

Ez is érdekelhet

Gáláztak a negyedik negyedben
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B-s bajnokság, 6. forduló.
Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.