Ugrás a tartalomra

A miskolci Creppy a világ legjobbjai között

Létrehozva
A miskolci Creppy Franchise System Kft. vezetőit meghívták az üzletág egyik legnagyszabásúbb eseményére, mely idén az Egyesült Államokban, Las Vegasban került megrendezésre. A Nemzetközi Franchise Szövetség éves kongresszusán a legnagyobb franchise márkák, az üzletág legfajsúlyosabb tagjai, befektetők, üzletemberek képviseltetik magukat.
creppy

Ennek keretében a szövetség évente megrendezi a NextGen In Franchising versenyét, melyben a világ minden tájáról neveznek fiatal, feltörekvő franchise márkák, hogy bekerüljenek a legígéretesebbek közé. A Creppy palacsintás franchise – a Magyar Franchise Szövetség ajánlásával – az idei évben győztese lett a megmérettetésnek, beválogatták a legjobb 12 feltörekvő franchise márka közé a világon. A Creppy Európa egyik legjobbjaként képviselhette hazánkat, ezen kívül minden kontinens adott jelölteket a versenyhez.

A rendezvény egyik fő attrakciójaként minden győztes bemutathatta a koncepcióját, márkáját a nagyközönség előtt. A Creppy márka és üzleti modellje szinte mindenkit lenyűgözött: a palacsintára épített koncepció óriási sikert aratott.

creppy

A kongresszuson az üzleti világ legnagyobbjai osztották meg tapasztalataikat, sokukkal nyílt lehetőség személyesen is megismerkedni a Creppy vezetőségének. A legnépszerűbb franchise márkák irányítóival, a terület legfelkészültebb vezetőivel, hatalmas hálózattal rendelkező franchise rendszergazdákkal egyeztettek személyesen, a Creppy egyik legnagyobb egyesült államokbeli támogatójával, személyes mentorával, a Rosati’s Pizza elnökével, a NextGen in Franchising alapítójával és számos további, meghatározó franchisorral folytatott stratégiai megbeszélést.

A legnagyobb márkák képviselői – Subway, Anytime Fitness, Buffallo Wings, Donut Library, Dunkin Donut – illetve elismert szaktekintélyek is, mint például Carly Fiorina ex Hewlett Packard elnök, GaryVee marketing influencer, Robert Cresanti IFA elnök hasznos tanácsokkal látták el a Creppy márkát.

creppy

A Creppy palacsintás koncepciója bemutatkozott az üzleti világnak, a franchise szakma elitjének – a magyar palacsintás márka lenyűgözte a terület jelen lévő nagy halait a Las Vegas nyújtotta elképesztő helyszínen.

Mérföldkő ez a Creppy márka életében, egy óriási siker a magyar franchise, a hazai vállalkozói élet szempontjából. Újabb márka lépett fel a világ üzleti színpadára, hatalmas lehetőséget kapva ezzel.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.