Ugrás a tartalomra

Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása

Létrehozva
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ott jártunkkor éppen a János úton haladt felfelé a gréder Perecesen. A talajgyalu alkalmazásával a szakemberek eltávolítják a vízmosások, a zúzalék, valamint a föld felgyülemlett rétegeit. Ezután a szükséges helyeken pótolják az anyagot, majd úthenger segítségével végzik el a tömörítést – tudtuk meg a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

Csordás László elmondta, közel 100 kilométer a zúzalékos utak hossza a városban, elsősorban Lyukóvölgyben, Komlóstetőn és Miskolctapolcán találunk nagyobb számban ilyen típusú utakat.

Hozzátette, a munka májusban indult, az első ütem Perecesen ér véget. A szakemberek az Alma és a Pálya utcában dolgoztak szerdán.

Kép
pereces

Hollósy András alpolgármester személyesen tájékoztatta a környéken élőket az utak javításáról.

– Lakossági megkeresés alapján jöttünk ide, és a nagy hőség ellenére elkezdtük az utak zúzalékolását. Mintegy 1 kilométeres szakaszon több útszakaszt, dűlőt megvizsgálva 30 tonna zúzalékos anyagot fogunk elhelyezni. Az alpolgármesteri keretem terhére valósítjuk meg ezt a beruházást. Bízom abban, hogy az itt élőknek segítséget jelenthet majd a következő időszakban – fogalmazott.

Kép
pereces

Az alpolgármester kiemelte: bár a hordalékos utak javítása nem jelent végleges megoldást a problémára, de a városvezetés azon dolgozik, hogy minden nap egy kicsivel többet tegyenek a miskolciakért.

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.