Ugrás a tartalomra

Miskolci egyetemi tanárok váltják egymást a KSH élén

Létrehozva
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-étől Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Kincses Áron 2000-ben kezdett a KSH-nál dolgozni, 2017-ben pedig a KSH elnöke kinevezte a hivatal Szakstatisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettesének.

Hozzátették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet 2023-ban nyerte el. Főbb kutatásai a nemzetközi vándorlás témaköréhez csatlakoznak.

Kiterjedt oktatási tevékenységet folytat: 2011 és 2015 között a Károly Gáspár Református Egyetemen dolgozott a Közgazdasági Tanszéken, 2019-től a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkalmazott Statisztika kihelyezett tanszékének vezetője, 2020 óta a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense, 2021-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes oktatója és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára.

A közlemény szerint Vukovich Gabriella 13 évig, két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését. A történelmi múltú hivatal 26. vezetőjeként, és a harmadik leghosszabb ideig ezt a tisztséget betöltő elnökeként jelentős nyomot hagy nemcsak a KSH működésén és a magyarországi statisztikai szakmán, hanem kiterjedt nemzetközi tevékenysége által a globális statisztikai szintéren is.

Vukovich Gabriella mintegy 40 éve, 1974 óta - kisebb-nagyobb, jellemzően rangos külföldi megbízatások miatti megszakításokkal - dolgozott a hivatalnál. Számos a KSH-elnökségen túlmutató szakmai tisztsége közül kiemelték például az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöki posztját (2012-2013-ban és 2022-2023-ban), illetve a Nemzetközi Statisztikai Intézet alelnöki tisztségét.

Mindezek mellett Vukovich Gabriella a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Miskolci Egyetem díszdoktora.

- Az elmúlt 13 év egybeesett az "adatrobbanás", a kiteljesedő digitalizáció idejével, amely új lehetőségekkel és egyben számos kihívással szembesítette a KSH-t. Ezek innovatív kezelésében és a hivatal működésének megújításában Vukovich Gabriellának elévülhetetlen szerepe volt - írta közleményében a statisztikai hivatal.

Bessenyei Lajos rektorsága idején tanított a Miskolci Egyetemen Katona Tamás magyar statisztikus, demográfus, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára, aki szintén vezette a Központi Statisztikai Hivatalt, az ő elnöksége 1995-től 1998-ig tartott.

Ez is érdekelhet

Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.
Diósgyőri Piknik a mese, a játék és a városrész szelleme jegyében
MiskolcKultúraSzabadidő
Szombaton megtelt élettel a II. János Pál pápa tér és a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház. A meséé és a közösségi játékoké volt a főszerep a Diósgyőri Pikniken, ahol a városrészhez kapcsolódó helytörténeti érdekességeket is hallhattak az érdeklődők.
Csak ötvennyolc perc kellett a vendégeknek
MiskolcSport
Röplabda: megkezdődött a TippmixPro férfi Extraliga őszi szezonja.