Miskolci fürdőtörténelem – 3. rész

Miként a 19. század végén az Erzsébet fürdő, úgy az 1930-as évek elején a Selyemréti Strandfürdő volt hivatott reprezentálni a város fejlettségét. „A Baross Gábor-utcán végigrobogva a száguldó gépkocsinak megálljt parancsol a Miskolci Strandfürdő. Pusztán ennek a strandfürdőnek a képe és berendezése megadja Miskolc város karakterét és bizonyítja, hogy ebben a városban követik a haladó idők rohanását, számolnak az élet követelményeivel és gondoskodnak a testi kultúra ápolásáról.” Méltán lehetett büszke az újságíró a néhány évvel korábban átadott fürdőre, amelynek épületét az a Hajós Alfréd tervezte, aki a margitszigeti sportuszodát is. A férfi és női szárnyat az első emeleti étterem kötötte össze. A versenyzésre is alkalmas 50X20 méteres medencét a villamosközlekedéshez szükséges egyenáramot termelő villanytelep hője fűtötte fel (innen a „villanytelepi strand” elnevezés). A napozni vágyók érdekében pedig „lisztszerűen finom” homokkal borított napozót alakítottak ki. Ez a fürdő már nem a tisztálkodásról vagy az gyógykezelésről szólt, ez a sportolás, a szórakozás és a kikapcsolódás helye volt.

A selyemréti új fürdő mellé az Erzsébet fürdő is igyekezett felzárkózni, és a kényelmes gőz- és kádfürdők, valamint a fedett uszoda mellett iszappakolással, szénsavas fürdőkkel, félfürdőkkel és villanyos fényfürdőkkel felszerelt gyógyfürdő osztállyal bővítette szolgáltatásait. Ráadásul ebben az időszakban nyílt meg a Sajó uszoda és strandfürdő is. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy az 1920-as, 1930-as évtized a miskolci fürdőturizmus egyik fénykora volt.

A század második felében is továbbfejlődtek fürdőhelyeink, ugyanakkor néhány nehézséggel is szembe kellett nézniük. A Selyemréti fürdő esetében, miután a villanytelep megszűnt, nem tudták mivel melegíteni a vizet, ezért a strandot bezárták. Az 1950-es években azonban fúrásokat végeztek, amelynek eredményeképpen 45°C-os termálvíz tört a felszínre. Ez nem csupán a versenymedence fűtési gondjait oldotta meg, hanem megépülhetett az úgynevezett „piskótamedence” is. Az 1960-as és 80-as években is történtek fejlesztések, de talán a leglátványosabb 2013-ra készült el, melynek eredményeképpen 4,5 hektárosra bővült a fürdő területe.

Tapolcán az egyedülálló meleg vizű barlangok kiépítésén kezdtek el dolgozni a 40-es, 50-es években; az első barlangi fürdőrészt 1959-ben adták át. Tíz évvel később pedig megépült az ikonikus kagylómedence is. Az 1980-as években tovább folytak a barlangjáratok feltárásai, amelynek eredményeképpen az ezredfordulóra – a fürdő történetének legnagyobb bővítése folytán – újabb fürdőzésre alkalmas részeket tudtak átadni a nagyközönségnek.

(Kinti képünk: A Barlangfürdő 1972-ben. Fotó: Lencse Zoltán, Fortepan)