Ugrás a tartalomra

Miskolci mestercipész a világ legjobbjai közt

Létrehozva
Ismét tarolt az ATTILA Shoes a világ egyik legjelentősebb szakmai versenyén. 
Kép

Kovács Attila miskolci mestercipész négy benevezett cipőjével 4 aranyérmet, valamint férficipő kategóriában nagydíjat nyert Wiesbadenben, Németországban, a háromévente megrendezett ISS (Inter-Shoe-Service) nemzetközi szakmai kiállításon. Az ISS a világ egyik, ha nem a legnagyobb és legjelentősebb szakkiállítása és vására, az itt nyert díj pedig a cipészszakma legjelentősebb elismeréseinek egyike szerte a világon. 
 
A miskolci mestercipész 2 pár férfi és 2 női cipőremekkel indult a 2023-as versenyen, ahol 16 ország 46 cipőkészítő mestere mérte össze tudását kifejezetten erre a megmérettetésre, minden elemében kézzel készített lábbelikkel. A verseny legeredményesebb cipőkészítője is Kovács Attila lett 2023-ban 4 aranyérmével és kategórianagydíjával. 

Kép

 
Az aranyéremmel díjazott ATTILA Shoes remekművek mind tökéletesen kimunkált egyedi darabok és a cipészmester saját kezűleg készítette őket, az első tervektől, a szabáson, varráson keresztül az utolsó fényezésig. 
 
A miskolci mestercipész vezette, világszerte elismert cipőmanufaktúra, az ATTILA Shoes rendre a legjobbak között szerepel a világversenyeken, hiszen számos aranyérme és nagydíja van már 2007 óta, de nem csak elismerésekben sikeres. Egyik leghíresebb kuncsaftja például Sir Roger Moore, akit egy eseményre hívtak meg Magyarországra még 2010-ben és fél órája volt az egykori James Bondnak a cipőrendelésre. Kovács Attila lézerrel a cipő talpára gravírozta a James Bond 007 feliratot. 

Kép

 
Kovács Attila kézzel varrott, a létező leghagyományosabb technológiával készített egyedi férfi cipői a legkiválóbb minőségű, válogatott, prémium alapanyagokból készülnek, amelyek közt megtaláljuk a klasszikus és különleges bőröket egyaránt.
 
A 2023-as győztes cipők: 

•    Alga-zöld alligátorbőr férfi cipő, bőrtalpa faragva és festve, patkó alakú, réz karikákkal és szegekkel díszített rakott bőrsarokkal 
•    Fakéreg-mintázatú barna bőr férfi cipő, talpán tematikus domborfaragással, a fa erezetét és az évgyűrűket idéző rakott bőr sarokkal
•    Irizáló aranyszínű kígyóbőrből készült női magassarkú masnis cipő, faragással mintázott és festett bőrtalppal
•    Gyöngyház-kék és ezüst színű szattyán bőrből készült női magassarkú körömcipő, faragással mintázott és festett bőrtalppal

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.